9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőKultúraAz Operaház műsorával nyílik meg a felújított gyulai művelődési központ

Az Operaház műsorával nyílik meg a felújított gyulai művelődési központ

Forrás: MTI

A Magyar Állami Operaház ingyenes műsorával és balettelőadással nyitja meg kapuit hétfőn este a csaknem félmilliárd forintból felújított gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ.

gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ.

Jirí Kilián cseh művész balettelőadásainak és Erkel Ferenc Bánk bán című operájának részleteivel nyílik meg a négy hónapos felújításon átesett művelődési központ – közölték a szervezők az MTI-vel.

Az intézményt az Emberi Erőforrások Minisztériuma Agóra pályázatának keretéből, mintegy fél milliárd forintból újították meg.
A beruházás révén új fény- és hangtechnikát szereltek be, megújult a színpadtechnika és a nézőtér. Az épület tetejére egy kiserőművet telepítettek, amely a központ, valamint a szomszédságában lévő, már felújított Vigadó teljes energiaigényének 90 százalékát biztosítja.

Az intézmény – mivel kilenc környező településsel kötöttek együttműködési megállapodást – multifunkcionális térségi közösségi központtá alakul át, csaknem 83 ezer embert tudnak elérni a különböző kulturális programokkal.

Békés megye legnagyobb befogadóképességű művelődési központja az 1970-es évek óta – az épületgépészeti részek megújításán és a külső homlokzat szigetelésén kívül – nem esett át jelentős felújításon.

 

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work