20.9 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekGazdaságAz öngondoskodás támogatásával növelhető a dolgozói hűség

Az öngondoskodás támogatásával növelhető a dolgozói hűség

Ezerháromszáz milliárd forint feletti megtakarítással rendelkezik 1,1 millió önkéntes nyugdíjpénztári tag 2017 második negyedévében – ismertette a friss adatokat Kravalik Gábor, a Pénztárszövetség elnöke a Világgazdaság „Megtakarítási trendek – Mit hozhat a jövő?” című konferenciáján.

Az önkéntes egészségpénztárak vagyona 2017 második negyedévében 59 milliárd forintot tesz ki, a taglétszám 1 millió fő. A Pénztárszövetség által megrendelt kutatások szerint a megkérdezettek 63 százaléka nem tesz félre váratlan egészségügyi kiadásokra, de 37 százalékuknak van valamilyen egészségügyi célú megtakarítása (ebből 25 százalék egészségpénztárban, 17 százalék biztosításban, 5 százalék egyéb megtakarításokban).

A válaszadók általános megtakarítási céljai között elsődlegesek az előre nem látható élethelyzetek, így például a munkanélküliség, az egészségügyi kiadások, a saját lakáscél, a gyermekek tanulmánya, valamint a nyugdíj.

Kravalik Gábor, a Pénztárszövetség elnöke
Fotós: Kallus György

A probléma az, hogy a cafeteria része az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítási forma. „Úgy gondoljuk, ez nem is idevaló” – véli Kravalik Gábor, a Pénztárszövetség elnöke. Főleg, mivel a cafeteria termékek rövid távú, hamar elkölthető jövedelmeknek számítanak, így nehéz összehasonlítani a hosszú távú nyugdíjtakarékossággal – fűzte hozzá.

Számos esetben a munkavállalók úgy látják, motiválná őket, ha munkáltatójuk segítené őket a megtakarításban – ez akár a dolgozói „hűséget” is megalapozhatná.

Kravalik ismertette, a magyarok leginkább lakásvásárlásra, gyerekeik taníttatására és egészségükre igyekeznek tartalékolni. A pénztári tagsággal bírók viszont kiugró arányban a nyugdíj céljából történő gyűjtést tartják a legfontosabbnak.

Az elnök hangsúlyozta, a lakosság érezhetően szívesen fogadná az állam tevékenyebb befolyásoló jelenlétét. A válaszadók több motiváló faktort jelöltek meg, amelyek segítenék vagy motiválnák őket a megtakarításban, például a munkáltatói támogatás kötelezővé tétele, vagy a munkavállalóknak járó adókedvezmények mértékének növekedése.

Kravalik végül elmondta, havonta több mint 10 ezer forintot majdnem minden ötödik dolgozó tud félretenni, havi 10 ezer forint alatti összeggel az érintettek harmada számol. A szakember szerint fontos a hatékony kommunikáció a már meglévő pénztártagok felé is. Jól látható, hogy nagyon sokan a munkáltatóiknál találkoznak először a megtakarítás különböző formáival, éppen ezért fontos a munkáltatók szerepének erősítése. Hiszen az számukra is előnnyel járna, nagyobb eséllyel tartanák meg a munkaerőt és magas juttatási értéket is elkönyvelhetnének – zárta előadását a Pénztárszövetség elnöke.

Forrás: vg

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work