12.7 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőBulvárAz LGT és a Tankcsapda a Whisky Go Go klubban

Az LGT és a Tankcsapda a Whisky Go Go klubban

A napokban tért haza észak-amerikai turnéjáról a debreceni Tankcsapda, amely többek között a Los Angeles-i Whiskey Go Go klubban is fellépett. Nem első magyar zenekarként, hiszen 1972-ben már az LGT is szerepelt a legendás rocktörténeti koncerthelyszínen.

Az LGT és a Tankcsapda a Whisky Go Go klubban
A Tankcsapda megjárta New Yorkot, San Franciscot, Los Angelest, utóbbi városban a híres Whisky Go Go klub színpadán is játszhattak. Ott, ahol többek között a Doors, a Guns N’ Roses vagy a Ramones, de itt fedezte fel magának Amerika egyik napról a másikra Elton Johnt is. Az első magyar rocktársulat, amelyik itt fellépett, a Locomotiv GT volt, amely 1972-ben ugyancsak megjárta Amerikát. „Azt hiszem, hogy egy amerikai, aki ott él, nem volt annyi helyen, mint ahány városban az LGT fellépett New Yorktól Los Angelesig, San Franciscoig” – mondta Halper László Zenészlegendák III. című interjúkötetében Adamis Anna, aki az LGT szövegírója volt annak idején és aki naplót vezetett az együttes amerikai turnéjáról.
A Bartha Tamás, Presser Gábor, Somló Tamás, Laux József felállású Loksi ötvenkét helyen szerepelhetett az Államokban. Los Angelesben, a Whiskey Go Go klubban is fergeteges sikerük volt. És ugyanitt koncertezhetett novemberben a Tankcsapda is.

Forrás: mixonline

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work