17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldAz lett a végzetük, hogy az autóban szerelmeskedtek!

Az lett a végzetük, hogy az autóban szerelmeskedtek!

2015 05 22 005338
Egy fiatal pár autójában bújt össze egy pásztorórára, de a hűvös reggelen fáztak, ezért beindították a motort. Ez lett a végzetük – írja a vezess.hu.

Szerelmeskedés közben érte a halál a fiatal párt, jelentette több helyi televíziós csatorna, miután Kentucky államban május 13-án hajnalban holtan találták a 25 éves Violet Ilest és barátját, a 31 éves David Longot egy járó motorú autóban. A rendőrség azonban cáfolta ezt az állítást: bár korábban alighanem valóban összebújtak, haláluk pillanatában felöltözve aludtak egymás mellett a hátsó ülésen.

A párra a férfi öccse talált rá, amikor korán reggel az iskolába indult gyermekeivel. Felhívta a mentőket, és a diszpécser útmutatásai szerint megpróbálta újraéleszteni őket, de nem járt sikerrel. Később elmondta, legalább másfél órája voltak kint. A rendőrség megállapította, hogy az ócska autó padlólemeze és kipufogója egyaránt rozsdás volt; a gáz a lyukakon keresztül áramlott az utastérbe, és mivel az ablakok fel voltak húzva, ott felgyülemlett. A nőnek két gyermeke: egy hat- és egy négyéves kisfia van.
Forrás: TheNews

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work