Hirmagazin.eu
Főoldal » Az Iszlám Állam volt tagjai is a török hadsereg oldalán harcolnak – névlista
Külföld

Az Iszlám Állam volt tagjai is a török hadsereg oldalán harcolnak – névlista

Az Iszlám Állam legalább negyven volt terroristája is tagja a törökbarát erőknek Észak-Szíriában.

A Rojava Information Center nevű híroldal által közzé tett lista alapján több mint negyven volt ISIS tag is Afrin városában tartózkodik és a Törökország által támogatott erők soraiban harcol.

A közzétett listán vannak az ISIS részéről parancsnokok, szakasz parancsnokok, toborzó tisztek és összekötők, akik a török hírszerzéssel együttműködnek. A lista megemlíti a korábban, az Iszlám Állam soraiban betöltött szerepüket, és a jelenlegi szerepüket, melyet a törökök által támogatott iszlamista csoportokban töltenek be. Ezen kívül közzé tették a tartózkodási helyüket és fényképeket is közöltek róluk.

A terroristák nevei és adatai az alábbi linken letölthetők:

Former-ISIS-members-now-part-of-Turkish-backed-forces-in-Afrin-and-Euphrates-Shield-region

A fotók egy része ellenzéki Telegram csatornákon jutott el a Rojava Information Center számára Afrinból, egy részük pedig az ,,Észak-Kelet Szíria Külügyi Kapcsolatok Osztálya,, nevű csoporttól származik.

Az adatbázisban szerepel például Ismail Firas Al-Abbar, aki az Iszlám Állam parancsnoka volt Deir Ezzorban és most az egyik törökök által támogatott csoport vezetője Afrinban.

 

Basil Nayef Al-Shehab, aki korábban a YPG ellen harcolt Kobani városánál és jelenleg a törökbarát Sultan Murad brigád parancsnoka, mely részt vett Afrin elfoglalásában.

Abu Al-Baraa Al-Ansari az Iszlám Állam egyik parancsnoka volt Deir Ezzorban. Most pedig a törökbarát Ahrar Al-Sharqiyah milícia parancsnoka.

Afrin városában az Ahrar Al-Sharqiyah és a Sultan Murad brigád a saría törvénykezés szerint járnak el. Továbbá emberrablásokat, gyilkosságokat és kínzásokat, nemi erőszakot követnek el a helyi lakossággal szemben. Ezzel kapcsolatosan már egy ENSZ jelentés is készült.

A terroristák háborús bűnei fölött azonban sajnos a török hadsereg szemet huny, sőt a török titkosszolgálat (MIT) és katonai vezetők is együtt működnek velük. A parancsnoki láncon keresztül pedig elérnek egészen Recep Tayyip Erdogan elnökig.

Ezen kívül azt se szabad elfelejteni, hogy ezek a terroristák a szíriai konfliktus kezdetén, sőt még az annak kezdete előtti hónapokban az ún. ,,terrorista főútvonalak,, számító Törökországon keresztül jutottak el Szíriába, hogy ott azután harcoljanak a szíriai hadsereg ellen.

Rojava Information Center

Hasonló hírek

Az ENSZ is elismerte: a mostani menekülthullám csak a jéghegy csúcsa

Edit

A német szociáldemokraták bevándorlási törvény elfogadását sürgetik

Edit

Fejkendőben celebrált misét egy pap Németországban

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------