12.7 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldAz Iszlám Állam „műveleti helyiségét” támadták iraki harci gépek

Az Iszlám Állam „műveleti helyiségét” támadták iraki harci gépek

Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet Szíriában gyülekező fegyveresei ellen intéztek légitámadást az iraki légierő gépei. A határon túli célpontok elleni támadásra készülő dzsihadista csoport több tagját megölték – közölte csütörtökön az iraki hadsereg.

Iszlám Állam. Kép: lokal.hu

F-16 típusú vadászgépek támadták és lerombolták azt a „műveleti helyiséget”, ahol a dzsihadisták gyülekeztek. Az Iszlám Állam, amely néhány éve még Irak területének egyharmadát tartotta ellenőrzése alatt, súlyos vereségeket szenvedett az arab országban, de továbbra is fenyegetést jelent a szíriai határ közelében.

„A hírszerzés szerint olyan terroristákat öltek meg, akik bűnöző cselekményekre készültek robbanó mellényekkel, és ártatlanok életét akarták néhány nappal később kioltani Irakban” – áll a hadsereg közleményében.Az iraki hadsereg több jelentős légitámadást hajtott végre az Iszlám Állam ellen tavaly Szíriában Bassár el-Aszad szíriai elnök és a dzsihadisták ellen harcoló, az Egyesült Államok vezette szövetség belegyezésével.

Irak jó kapcsolatokat ápol Iránnal és Oroszországgal, Aszad fő szövetségesével, de az amerikai vezetésű katonai szövetség támogatását is élvezi.

Haider al-Abádi iraki kormányfő decemberben jelentette be az IÁ feletti végső győzelmet, de a dzsihadisták továbbra is aktívak a szíriai határ melletti beékelődésben és az északkelet-iraki hegyes vidéken. Lesből támadnak, gyilkosságokat és pokolgépes merényleteket hajtanak végre, amióta letettek az önálló kalifátus létrehozásáról Irakban és Szíriában.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem