Hirmagazin.eu
Főoldal » Az Iszlám Állam harcosainak gyerekeit akarják visszatelepíteni Belgiumba – bírósági határozat született az ügyben! Oszd meg!
Külföld

Az Iszlám Állam harcosainak gyerekeit akarják visszatelepíteni Belgiumba – bírósági határozat született az ügyben! Oszd meg!

Kötelezte egy belga bíróság szerdán a belga kormányt arra, hogy tegyen meg minden szükséges intézkedést annak az Iszlám Állam terrorszervezet harcosaitól született hat gyermeknek és anyjaiknak a hazaszállítása érdekében, akiket a kurdok által uralt észak-szíriai területeken tartanak fogva egy táborban – jelentette a Belga helyi hírügynökség.

A Belga szerint a 26 éves Tatiana Wielandtot, és a 25 éves Bouchra Abouallalt gyermekeikkel együtt az el-Hol nevű táborban őrzik, mióta az Iszlám Állam “kalifátusa” katonai vereséget szenvedett tavaly Irakban és Szíriában. A De Tijd című hírlap pedig úgy értesült, hogy a belga kormánynak 40 napon belül kell intézkednie, különben a határidő leteltével napi 5000 euró pénzbírságot kell fizetnie gyermekenként. A büntetés teljes összege azonban nem haladhatja meg az egymillió eurót.

A belga kormány fellebbezhet a bíróság döntése ellen. A nemzetközi terrorellenes koalíció támogatását élvező kurd milíciák európai országok több száz állampolgárát, köztük számos gyermeket tartanak fogva három szíriai táborban. Az európai országok eddig vonakodtak visszafogadni őket. A dzsihadisták gyermekeit ugyanis egyszerre tekintik áldozatoknak és veszélyforrásnak, mert megítélésük szerint e fiatalokat nehéz beilleszteni a nyugati társadalmakba. A kurdok úgy vélik, nem az ő dolguk, hogy büntetőpereket indítsanak a szélsőségesek asszonyai és gyermekei ellen, vagy határozatlan ideig fogva tartsák őket.

A több száz uniós állampolgárságú gyermek nyilvánvaló magára hagyása miatti aggodalom mindazonáltal arra ösztönzi az európai kormányokat, hogy csendben tárják fel, milyen lehetőségek kínálkoznak e gyermekek – összetett feladatot jelentő – hazatelepítésének megoldására.

Forrás: MTI; Fotó: alarabiya.net

Hasonló hírek

Tévedésből lelőttek a rendőrök egy Down-szindrómás fiút Stockholmban

Géza

Tizenkét áldozatot szedhetett eddig Fani

Géza

Születendőben Brüsszel rémálma: Olaszországban jön a bevándorlás- és EU-ellenes kormány

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------