17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldAz Iszlám Állam egyik harcosát tartóztatták le Kijev mellett

Az Iszlám Állam egyik harcosát tartóztatták le Kijev mellett

A „Tornado” különítmény harcosát, aki az IÁ aktív támogatója az LNR területén a békés lakosság ellen elkövetett bűntettekkel vádolják, amelyek között kínzás, erőszak és gyilkosság is szerepel.

hirmagazin_2015-09-11_130759

Anatolij Matios, Ukrajna főügyésze számolt be a letartóztatásról, amely szavai szerint „keményen, de sikeresen zajlott le.” A vádlott fehérorosz állampolgár, Daniel Lascsuk, aki a „modzsahed” nevet kapta a harcok alatt különösen szadista módon elkövetett kínzásai és gyilkossági módszerei miatt, már két hónapja rejtőzött és bujkált Kijev melletti tanyákon.

Ljascsuknál rendőrségi szolgálati igazolványt is találtak, de különös módon a kétséget kizáróan őt ábrázoló fénykép ellenére az igazolványban szerepelő név Al-Takbira Danial Alekszandrovics volt.

Ljascsuk saját bevallása szerint híve és követője az Iszlám Állam ideológiájának és harci módszereinek is. Korábban egy lengyel TV-csatorna készített interjút Ljascsukkal és társaival, ahol ő és vezére Ruszlan Oniscsenko személyesen is ecsetelték mit tartanak az emberekről, életről és halálról. Modzsahed-Ljascsuk, aki társai bevallása szerint is őrült, hihetetlen embertelen és kegyetlen módon kínozott és ölt meg embereket az LNR településein.

A Tornado különítményt Avakov ukrán belügyminiszter parancsára ez év július 18-án feloszlatták. Modzsahed Ljascsuk azóta bujkált Kijev környékén.

Forrás: karpathir

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work