13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóAz Iszlám Állam által használt szerrel gyilkoltak a pesti kórházban

Az Iszlám Állam által használt szerrel gyilkoltak a pesti kórházban

Újabb részletek derültek ki a hatalmas vihart kavaró ügyről!

A világ leghírhedtebb terrorszervezete, vagyis az Iszlám Állam is használja azt az erős hatású gyógyszert, amivel – a gyanú szerint túladagolva – megmérgeztek egy 88 éves nénitaz egyik budapesti kórházban.

 

Az Iszlám Állam által használt szerrel gyilkoltak a pesti kórházban

Az ópiát tartalmú gyógyszerből 37 tonnányit foglaltak le nemrég egy Líbiába tartó hajón az olaszországi Genovánál. A gyógyszert az ISIS-nél állítólag többek között a kivégzés előtt álló áldozatoknak adják, illetve azoknak, akiket súlyos kínzásoknak vetnek alá. Úgy vélik, hogy a szer annyira képes elnyomni a fájdalmat, hogy az áldozat nem is érzi, amikor éppen levágják egyik végtagját.

Dr. Funk Sándor addiktológus szerint azonban ez ebben a formában nem teljesen igaz!

„A fájdalmat valóban csillapítja, de olyan mértékben semmiképpen sem, hogy egy csonkolással vagy hasonló beavatkozással járó fájdalmat ne érzékeljen valaki. A gyógyszer a hazai orvosok között is népszerű, hiszen adagolására nem vonatkoznak olyan szigorú szabályok, azaz nem kell annyira részletesen leírni az alkalmazását, mint más ilyen jellegű gyógyszernek.”

Az orvosok talán ott hibáztak, hogy nem vették eléggé figyelembe a beteg életkorát.

„Ami fontos ezzel a szerrel kapcsolatban, hogy az orvos az adagolásnál figyelembe vegye a beteg életkorát. Egy idős ember szervezete ugyanis sokkal lassabban bontja le a gyógyszert, könnyebben előfordulhat mérgezés, mint egy fiatalabb páciensnél”fejtegette a Blikknek a szakember.

A rendőrség nemrég zárta le a nyomozást egy budapesti kórházban történt mérgezésgyanúval kapcsolatban. Az eddigi adatok szerint egy 88 éves asszony 2015-ben meghalt, miután két orvos és egy ápoló is fájdalomcsillapítót adott a betegnek anélkül, hogy bárhova felírták volna, mikor és milyen szert kapott a páciens.
Forrás: Ripost

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work