18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeTudástárTudástár - minden érdekességAz ISIS egyik ügynöke elárulta, hogy a menekülthullámmal eddig négyezer dzsihádistát juttattak...

Az ISIS egyik ügynöke elárulta, hogy a menekülthullámmal eddig négyezer dzsihádistát juttattak be Európa!

Washington – Az Iszlám Állam (IS) egyik ügynöke elárulta, hogy a menekülthullámmal eddig négyezer dzsihádistát juttattak be Európa különböző országaiba – írja a Daily Express.

Különös, hogy eddig erről csak elvétve esett szó, akik pedig ettől féltek, azokat lehurrogták. Az IS harcosainak embercsempésze megerősítette: a titkos akció eddig teljes siker a terrorszervezet számára, majd fenyegetően hozzátette, „Várják csak ki a végét!”.

Egy Németország felé tartó menekülteket szállító vonaton a videó szerint egy az Iszlám Államhoz köthető férfi buzdítja népét “Allah Akbar” felkiáltásokkal. A férfi a menekülthullámmal jutott be Európába:

A dzsihádista állítólag névtelenül nyilatkozott a Buzzfeed portálnak, és azt mondta gúnyosan: az Iszlám Állam a nyugati társadalmak eddig tanúsított naivitására és nagyvonalúságára alapozza a következő akciókat is. A férfi azt is elárulta, hogy a terroristákat is klasszikus módon, embercsempészekkel juttatják el a célországokba, ahol szépen elvegyültek a menekültekkel.

Röszkénél így törtek ki a menekültek a gyűjtőpontról, majd széledtek szét a határban:

 

Az ügynök által mondottakat két török embercsempész is megerősítette. Ők személyesen is vittek Európába az Iszlám Államhoz köthető harcosokat.

– Az az álmunk, hogy az egész világ egy nagy iszlám kalifátussá változik. Ezt el is fogjuk érni, mert ez Allah rendelése – fűzte hozzá vészjóslóan az Iszlám Állam ügynöke.

A menekültáradat mára már globális probléma lett Európába. Nem csak országunkban, hanem szerte a környező országokban is problémát okoznak. A bevándorlók több mint a fele mindössze három országból érkezik: Afganisztán, Szíria és Szomália.

H. G. forrás: aktiv-blog

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work