17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóAz ilyen anya nem érdemli meg a gyereket

Az ilyen anya nem érdemli meg a gyereket

Forrás: hirado

Továbbra is az intenzív osztályon ápolják azt a két kismamát, aki négy társával együtt fogyasztott dízájnerdrogot Törökszentmiklóson. Császármetszést kellett végrehajtani náluk, a csecsemők kritikus állapotban vannak.

Az ilyen anya nem érdemli meg a gyereket

A rendőrség az esettel összefüggésben őrizetbe vett egy 39 éves törökszentmiklósi férfit. A toxikológus az M1-nek úgy fogalmazott, 30 éves orvosi pályája alatt még nem találkozott ilyen súlyos felelőtlenséggel.

Példátlan, hogy egy ilyen súlyos, tömeges túladagolás egyszerre két várandós nőt is érintsen – hangsúlyozta a szakember a műsorban, hozzátéve: még nem biztos, hogy a csecsemők túlélik, hiszen jelenleg kritikus állapotban vannak. (Az egyik kismama a várandóság 38., míg a másik 31-32. hétében volt.) A toxikológus megjegyezte, ilyen esetben az újszülöttet minél hamarabb ki kell venni az anyaméhből, mert a méhlepényen keresztül drámaian hat rájuk a kábítószer.

Többféle szerről van szó, kettő amfetaminszármazék volt, míg a harmadik egy szintetikus marihuánaszármazék, azaz biofű – magyarázta Zacher Gábor. Ez utóbbi tavaly már okozott halálesetet Debrecenben – tette hozzá. Megjegyezte, hogy ennek a biofűnek a hatása jóval erősebb a marihuánánál, annak nagyjából 30-szorosa. Az első kettő szerről annyit mondott a toxikológus, már régóta ismertek, szerepelnek a kábítószerlistán, azaz két év börtönbüntetés járhat miatta, de úgy tűnik, a törvények dacára mégis élnek vele a fiatalok. Ez a három szer együtt a penta-kristály, amelynek hatásait nem csak a felhasználók, hanem maguk az eladók sem ismerik. Mintha orosz rulettet játszanának – fogalmazott.

Zacher Gábor szerint egy ilyen eset a kismamáknál büntetőjogi következményekkel jár, kiskorú veszélyeztetése miatt. Ezt a szert alapvetően a fiatalok használják – tette hozzá. (A várandós anyukák fiatalok voltak, az egyik 18 éves.) A szakértő szerint az ilyen anya meg sem érdemli a gyereket. Hiszen hányan vannak, akik a fél karukat adnák egy gyerekért, mert nekik nem lehet – tette hozzá.

Kapcsolód cikkek:

Őrizetbe vettek egy férfit a kábítószer miatti megbetegedésekkel kapcsolatban

Új drogtól kerültek többen is kórházba

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem