13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőÁllatvilágAz Ikinya nevet kapta a 30. budapesti zsiráf

Az Ikinya nevet kapta a 30. budapesti zsiráf

zsiraf

Zsiráf született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A hím zsiráfborjú az Ikinya nevet kapta. Amikor először lábra állt, 170 cm magas volt, öt nap alatt azonban több mint tíz centit nőtt. Néhány nap múlva várhatóan a nagyközönség is láthatja a jövevényt.

Január 31-én megszületett a Fővárosi Állat- és Növénykert történetének harmincadik zsiráfborja. A jövevény – ahogy a patás állatoknál szokás – néhány órával világra jövetele után már lábra is állt és szerencsésen megtalálta az emlőket is. Születése napján magassága 170 cm volt, az azóta eltelt napok során azonban annyit nőtt, hogy magassága most már meghaladja a 180 cm-t is. A kis zsiráfról már azt is sikerült megállapítani, hogy hím, mi több, nevet is kapott. Az állatgondozók az Ikinya nevet választották a jövevénynek. Ez a név a Kenya legnépesebb etnikai csoportjának számító kikujuk körében a legnépszerűbb, s „egyetlen lépést” jelent.

Ingrid, a 2007 januárjában született anyaállat 2008 tavaszán érkezett Budapestre a Prágai Állatkertből. Bár nyolc évével fiatalnak számít, tapasztalatlannak igazán nem mondható, hiszen 2012-ben már világra hozott és sikeresen fel is nevelt egy borjút. Akin, a hatéves, magdeburgi születésű zsiráfbika viszont most először lett apa. A kis Ikinya és az anyaállat jelenleg egy elkülönített istállóban tartózkodik, így pillanatnyilag a nagyközönség még nem láthatja őket. Ha azonban az időjárás engedi, az elkövetkező napokban időnként már a kifutóba is kiengedik őket legalább egy kis időre, majd megpróbálkoznak azzal is, hogy anyát és borját összeengedjék a csapat többi tagjával.

zsiraf2

A Fővárosi Állat- és Növénykert 1868 óta foglalkozik zsiráfokkal. Az első állatot még Ferenc József ajándékozta – Erzsébet királyné közbenjárására. A múltban ugyan voltak olyan időszakok is, amikor a zsiráfok átmenetileg hiányoztak a kert állatállományából, de 1965 óta folyamatosan, megszakítás nélkül tartják őket Budapesten. Az első pesti zsiráfborjú még 1868-ban született (az első állat ugyanis egy vemhesen érkezett nőstény volt), s az azóta eltelt idők során – a mostani borjút is beleszámítva – mindösszesen harminc zsiráf látott napvilágot a magyar főváros állatkertjében. A jelenlegi zsiráfcsapat nyolc egyedből áll: három felnőtt nőstényből (Santana, Ingrid, Sandra), egy felnőtt hímből (Akin), három, az elmúlt években Budapesten született fiatal állatból (Imara, Shemsa, Sempala), illetve a most született borjúból (Ikinya).

Az Afrikában őshonos zsiráfok meglehetősen nagy területen terjedtek el, bár élőhelyük az elmúlt száz évben jelentős mértékben csökkent az emberi tevékenység következtében. A nagy elterjedési területen belül a természeti adottságok persze nem egyformák, így az Afrika különböző területein élő zsiráfok a helyi viszonyokhoz való alkalmazkodás következtében némileg eltérnek egymástól. A zsiráfok tehát nem egységes fajt alkotnak, hanem a fajon belül különböző csoportokat, alfajokat különböztetnek meg a szakemberek. A Fővárosi Állat- és Növénykertben a veszélyeztetett Rothschild-zsiráfokat, másik nevükön Uganda-zsiráfokat (Giraffa camelopardalis rothschildi) tartják, amelyek eredetileg Uganda, Dél-Szudán és Kenya területén őshonosak.

Forrás: greenfo; Képek: greenfo;

Most népszerű

Hasonló hírek