Hirmagazin.eu
Főoldal » Az, hogy mit mond egy alkoholista politikus, nem nagyon számít, azonban Juncker nyilatkozatában mégis csak a magyarokat gyalázza, ami felháborító! Oszd meg!
Külföld

Az, hogy mit mond egy alkoholista politikus, nem nagyon számít, azonban Juncker nyilatkozatában mégis csak a magyarokat gyalázza, ami felháborító! Oszd meg!

Ünnepnek nevezte Juncker Erdély és Románia egyesülését!

Erdély és Románia egyesülésének centenáriuma európai ünnep, mondta az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban az Európa jövőjéről tartott vitán. Klaus Iohannis román elnök szerint a többsebességes Európa nem megoldás, ezért az EU egységét meg kell őrizni. Az RMDSZ képviselője eközben arra kérte Iohannist, hogy tartsa és tartassa tiszteletben a kisebbségek jogait.

Erdély és Románia egyesülésének centenáriuma nem csak román, hanem európai ünnep is, jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésének Európa jövőjéről folyatott vitáján az MTI tudósítása szerint.

Juncker közös ünneplésről beszélt

“Minden, ami román, egyben európai is, ezért december elsején Európa közösen ünnepli meg a Romániának és Európának is fontos pillanatot” – fogalmazott.

A bizottság elnöke emellett megismételte korábbi kijelentetését, amely szerint Romániának mihamarabb csatlakoznia kell az áruk és emberek szabad mozgását biztosító schengeni övezethez.

A román kormánynak és a parlamentnek küldött üzenetében kiemelte: a csatlakozást nem szabad veszélyeztetniük azáltal, hogy hátat fordítanak vagy eltávolodnak a jogállami elveknek.

Védelmet kért Iohannistól Tőkés

Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő felszólalásában arra kérte a román államfőt, hogy Európa jövője érdekében Magyarországgal és a visegrádi országokkal összefogva kelljen védelmére az európai értékeknek, keresztyén identitásának, a nemzetek szuverenitásának.

Kijelentette, Románia centenáriumi időszakában ne csak a korrupcióval, hanem a “nacionálkommunista gyökerű magyarellenességgel” szemben is védelmezze a jogállamiságot, hogy “a magyarság ne jusson az elfogyatkozott erdélyi szászok sorsára, akiket a Ceausescu-diktatúra űzött el szülőföldjükről”.

RMDSZ: senki se lehessen másodrendű polgár 

Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője felszólalásában hangsúlyozta: a román politika megosztja a helyi társadalmat. A képviselő arra kérte a román államfőt, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy egyetlen polgár se érezze magát másodrendűnek saját országában.

“Tartsa és tartassa tiszteletben a kisebbségek jogait anyanyelvükhöz, szimbólumaikhoz, tulajdonukhoz, szülőföldjükhöz” – fogalmazott a képviselő.

Iohannis: kéttüdejű Európa

A többsebességes vagy a koncentrikus körök mintájára létrejövő Európa nem jelenthet megoldást, az Európai Unió egységét meg kell őrizni, ez ugyanis értéket közvetít, és az EU hitelességét is megerősíti a világban jelentette ki Klaus Iohannis. A román elnök fontosnak nevezte, hogy Európa “két tüdővel lélegezzen”, egy “nyugati és egy keleti tüdővel” egyaránt.

Kijelentette: Európa közös jövője egységének megőrzésében rejlik, amely nem szenvedhet kárt, nem kerülhet veszélybe. Olyan unióra van szükség, amely nem mond le egyetlen állampolgáráról és tagállamáról sem, amely nem enged senkit sem lemaradni.

Szerinte ennek érdekében a kohéziót meg kell újítani és meg kell erősíteni. Az ugyanis nem csak az újonnan csatlakozott államokat segíti, nem csak a gazdasági lemaradást akarja felszámolni, hanem közelíti a tagállamokat egymáshoz, és nagyobb egységet hoz létre az unió keretein belül.

A román államfő kijelentette, a gazdasági biztonság legalább olyan fontos, mint a határok biztonsága. Mindkét esetben átfogó intézkedésekre van szükség a jövő és a fellendülés érdekében, csak így lehet megfelelő válaszokat adni a jelentkező kihívásokra.

Erősíteni kell a biztonságérzetet

A migrációval kapcsolatban elmondta: nagyon gyorsan közös szakpolitikát kell kialakítania Európának, különben súlyos problémákkal kell szembenéznie. “Meg kell erősíteni a polgárok biztonságérzetét, ugyanis komoly kihívások jelentkeznek a belső biztonság területén, és jobban kell ügyelni a terrorizmus, a radikalizmus elleni küzdelemre is” – fogalmazott.

Véleménye szerint Európa mindeddig csak reagált a válságokra, a jövőben azonban megelőző politikát kell kialakítania, proaktívan kell cselekednie. Mint mondta, egy biztonságos és erős Európai Unió egy kibővített uniót jelent, amely erőt kölcsönöz politikai értelemben és a versenyképesség területén egyaránt. A bővítés nagyobb biztonságot és jólétet eredményez Európa számára.

Kijelentette: Európát krízisek, terrorista támadások fenyegetik, és a populista mozgalmak is kihívások elé állítják. Az uniónak ki kell állnia a közös értékek, a kohézió és a szolidaritás mellett. A 2019 májusában Nagyszebenben tervezett uniós csúcstalálkozó segít majd abban, hogy egy erősebb, egységesebb Európai Unió jöjjön létre alapértékei mentén – tette hozzá a román államfő.
Forrás: ECHOTV

Hasonló hírek

Merkel szerint nem hiba barátságosan bánni a menedékkérőkkel

Edit

Élőlánc a a Moldvát Erdéllyel összekötő autópályáért

Géza

Nem épít Románia menekültszállást a magyar határ közelében

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------