13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárAz FBI nyomozói érkeztek hazánkba hogy megoldják VV Fanni-ügyet

Az FBI nyomozói érkeztek hazánkba hogy megoldják VV Fanni-ügyet

Már az FBI is beszállt a  nyomozásába. A Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) két embert küldött, hogy segítsék a nyomozást.

„A hazai rendőrség kérésére a világ egyik legnagyobb és leghíresebb nyomozó szervezete, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is beszállt az ügybe, ami 70-80 millió forintba került. Két embert küldtek az amerikaiak, akik a nyomozás ideje alatt luxuskörülmények között töltötték a napjaikat Budapesten” – nyilatkozta dr. Brodmann Péter a Borsnak.

Dr. Bordmann Péter a védelemből való kizárása óta rendszeresen ad információt az nyomozás részleteiről. Most a Borsnak árulta el, hogy megtörtént a szembesítés a vádlott, B. László és Fanni titokzatos, idősebb barátnője, B. Erika között.

B. László vallomása szerint Fanni barátnője, B. Erika hívta őt a lány lakásához, hogy az akkor már ájult lányt vigye el valahová. A szembesítés után László megmutatta azt a helyet a nyomozóknak, ahol az ájult lányt átadta két férfinak. Ezután a rendőrök a gyanúsítottal körülnéztek Siófokon és a Dunánál is. A Bors cikke szerint a rendőrség az újságcikkek miatt kezdeményezte a szembesítést és a helyszínbejárást.

A szembesítés 40 percig tartott, de nem vezetett eredményre, mivel B. Erikát annyira felzaklatták a történtek, hogy végig sírt.

Az FBI nyomozásának eredményeiről még nincsenek információink.

Forrás: hirzona24.hu, Bors

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem