13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldAz EU veszíthet a legtöbbet Iránban

Az EU veszíthet a legtöbbet Iránban

Az EU vesztheti a legtöbbet az iráni atomalku felbomlásával, írja a Statista.com. A 2015-ös megegyezés óta szépen növekedett az EU és Irán kereskedelmi forgalma, ennek most vége lehet, ahogy az Egyesült Államok felmondja az egyezményt.

Donald Trump amerikai elnök a héten jelentette be, hogy az Egyesült Államok kilép az Iránnal kötött nukleáris egyezményből. A még Barack Obama által megkötött egyezmény értelmében Irán felfüggeszti atomprogramját, cserébe mentesül az addig érvényben levő gazdasági szankciók alól. A Statista adataiból kiderül, hogy az atomalkuból leginkább az EU profitált, az európai cégek komoly növekedést értek el iráni befektetéseikkel. 2015 óta az EU és Irán kereskedelmi forgalma 9,2-ről 25 milliárd dollárra emelkedett.

Különösen sikeresnek bizonyult a francia Total energiacég iráni befektetése, valamint a holland Royal Dutch Shell, amely szintén az iráni energiaiparba fektetett. De új gyárat nyitott Iránban a Renault is (a befektetés értéke 780 millió dollár volt), és járatokat indított az Airbus. Az európai cégekkel szemben az amerikai vállalatok alig tudták megvetni a lábukat a perzsa államban. Tavaly az Iránba érkező amerikai termékek összértéke csak 200 millió dollár volt, alig több mint a szankciók előtt.

Forrás: piacesprofit.hu

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem