7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldAz észt kormány Orbán Viktort követi

Az észt kormány Orbán Viktort követi

Észtország nem hajlandó bevándorlókat betelepíteni és az észt kormány teljesen egyetért Orbán Viktorral abban, hogy le kell zárni a határokat, hogy megakadályozzák a harmadik világbeli bevándorlók áradatát.

Andres Anvelt, Észtország belügyminisztere

Andres Anvelt, Észtország belügyminisztere egy csütörtöki televíziós interjúban azt nyilatkozta, hogy teljesen egyetért azzal, hogy Magyarország kerítéssel védte meg a határait és így fékezte meg az illegális bevándorlást – írja a 888.

A határzárnak köszönhetően az érkező migránsok száma több mint 99 százalékkal csökkent, a kerítés védi a kontinenst és a menedékkérőknek egy egyértelmű üzenet, hogy nincs helyük Európában

– mondta Anvelt, aki teljesen egyetért a magyar miniszterelnökkel abban, hogy a problémát az EU-n kívül kell megoldani.

Az észt állami televíziónak, az ETV-nek úgy fogalmazott a politikus, hogy a saját határokat először azokban az országokban kell megvédeni, ahonnan a migránsok elindulnak, tehát náluk kell rendet tenni, hogy ne akarjanak Európába utazni a jobb élet reményében.

Orbán Viktor megvédte Európát és Észtország is igyekszik követni őt ebben

– mondta az észt belügyminiszter.

Anvelt arra is rámutatott, hogy a migránsok egy része úgy jutott Európába, hogy jegyet vettek az oroszországi nyári focivébére, majd onnan elindultak Nyugat-Európa felé. Az orosz hatóságok bejelentették, hogy tízezer, harmadik világbeli országból érkező ember hollétéről nincs tudomásuk.

Forrás: Origo

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work