10.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekKülföldAz észak-koreai média hallgat Kim Dzsongunról

Az észak-koreai média hallgat Kim Dzsongunról

Hallgat a phenjani állami sajtó Kim Dzsongun hollétéről, a helyi lapok szerdán sem adtak hírt semmilyen nyilvános szerepléséről, miközben az amerikai és dél-koreai sajtóban előző napon olyan, hivatalos forrásból meg nem erősített hírek kaptak lábra, hogy az észak-koreai vezető szív- és érrendszeri műtéten esett át, és egyes értesülések szerint állapota súlyos.

A Kim Dzsongun egészségi állapotával kapcsolatos találgatások az után kezdődtek, hogy nem jelent meg április 15-én az államalapító nagyapja, Kim Ir Szen születésnapja alkalmából megtartott megemlékezésen, holott ez Észak-Koreában a legnagyobb ünnep.

Hallgatnak

A kommunista hatalom szócsövének számító KCNA hírügynökségben és a Rodong Szinmun pártlapban azóta nem jelent meg hír Kim Dzsongun hollétéről, és szerdán sem írtak róla semmit. A KCNA hírügynökség a többi között sportfelszerelésekről, faeperszüretről és az önfentarthatóság észak-koreai ideológiájának szentelt bangladesi találkozóról írt, a Rodong Szinmun pedig az önellátó gazdaságról és a koronavírus elleni intézkedésekről cikkezett.

Kim Dzsongun. FORRÁS: AFP/KCNA VIA KNS

Szívműtét?

Kedden az amerikai és a dél-koreai médiában is olyan hírek láttak napvilágot, hogy Kim Dzsongun műtéten esett át. Az egyik hírtelevízió egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékesre hivatkozva azt jelentette, hogy az észak-koreai vezető „komoly veszélyben” van a meg nem nevezett beavatkozás után. A Daily NK című dél-koreai honlap észak-koreai forrásokra hivatkozva közölte: a 36 évesnek becsült Kim Dzsongun április 12-én szív- és érrendszeri beavatkozáson esett át, és jelenleg egy villában lábadozik a Phenjan melletti Hjangszan üdülővárosban.

Nincs hivatalos megerősítés

Hivatalos forrásból sem Washingtonban, sem Szöulban, sem Pekingben nem erősítették meg a sajtóban megjelent híreket.

Donald Trump amerikai elnök a koronavírus-járvánnyal foglalkozó kormányzati munkacsoport kedd esti sajtókonferenciáján kitért ezekre a sajtóértesülésekre. Azt mondta, hogy a kormány nem rendelkezik megerősített információkkal Kim betegségéről. De reményét fejezte ki, hogy jól van. Megemlítette, hogy nagyon jó kapcsolata van Kim Dzsongunnal, akivel kétszer személyesen is találkozott.

origo, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem