6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldAz ENSZ is elismerte: a mostani menekülthullám csak a jéghegy csúcsa

Az ENSZ is elismerte: a mostani menekülthullám csak a jéghegy csúcsa

forrás: MTI

Év végéig a 10 milliót is elérheti azoknak az irakiaknak a száma, akiknek humanitárius segítségre lesz szükségük, ha pedig hadjárat indul az Iszlám Állam dzsihadista szervezet kezén lévő Moszul visszafoglalására, a városból akár 500 ezren is elmenekülhetnek – közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága. A szervezet felhívta a figyelmet arra is, hogy az Európába naponta érkező 8 ezer menedékkérő csak a jéghegy csúcsa, és nem kizárt, hogy milliók bevándorlására kell majd számítani.

Az Iszlám Állam a közel 30 millió lakosú Irak északi és nyugati részén vont ellenőrzése alá területeket, helyi fellegvára az ország második legnagyobb városa, Moszul, ahol tavaly júniusban vette át az irányítást. A rászorulók egy része a dzsihadisták által uralt térségben él, a humanitárius segélymunkásoknak viszont nehéz és veszélyes őket megközelíteni.

EPA/AHMED JALIL

„A válság felgyorsult azóta, hogy az Iszlám Állam tavaly átvette az ellenőrzést az ország egy jelentős része felett. Az iraki erők ellentámadása a Washington vezette nemzetközi koalíció támogatásával számos településen heves összecsapásokhoz vezetett, és a menekültek újabb hullámát indította el – magyarázta Dominik Bartsch, az ENSZ iraki humanitárius koordinátorának helyettese. Az erőszak miatt 3,2 millióan hagyták hátra otthonukat, jelenleg nagyjából 10 százalékuk él menekülttáborokban, a többiek rokonoknál vagy elhagyott épületekben húzták meg magukat – ismertette.

Az ENSZ illetékese arra figyelmeztetett, hogy a helyzet drámaian romlik, és nemrég megerősítették, hogy kolerajárvány tört ki a térségben: három tartományban, Nedzsefben, Bagdadban és Bábilban összesen 1300 esetet jegyeztek fel. „Attól félünk, hogy a járvány gyorsan átterjed az ország többi részére is” – ismerte el Bartsch, hozzátéve, hogy a pénzhiány miatt egyre kevesebb az egészségügyi ellátóhely, csökkennek az élelmiszeradagok, és a vízellátás is gondot okoz.

hirmagazin_2015-09-26_063753

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work