15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekAz emberek a magyar szuverenitás mellett törtek lándzsát

Az emberek a magyar szuverenitás mellett törtek lándzsát

Az emberek a magyar szuverenitás mellett törtek lándzsát a vasárnapi parlamenti választáson – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban tartott nemzetközi sajtótájékoztatón.

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

A választást értékelve a kormányfő, a Fidesz elnöke úgy fogalmazott: a magyarok kijelölték a legfontosabb témákat, így a bevándorlás és a nemzeti szuverenitás kérdését, és úgy határoztak, csak ők dönthetik el, kikkel kívánnak együtt élni Magyarországon, „ez a döntés kötelez bennünket”.

Magyarország egy olyan európai nemzet, amely erős tagállamokból álló erős Európát akar – jelentette ki Orbán Viktor.

Szerinte a kormánynak a nemzetek Európája mellett kell kiállnia, és nem az „európai egyesült államok” mellett.

„A mi támogatottságunk egyértelmű, erős felhatalmazást kaptunk”, sőt az egyik legerősebbet – ha nem a legerősebbet – az elmúlt 30 évben

– mondta a Fidesz-KDNP eredményéről.

A miniszterelnök egyúttal jelezte,

„nem folytatni fogjuk a kormányzást, hanem egy új kormány jön létre, nem az előző ciklust szándékozzuk meghosszabbítani, hanem egy ciklust fogunk megnyitni”,

minden miniszter, államtitkár munkája véget ért.

Ebből fakadóan – közölte – jelentős változások, módosítások várhatók, „nagy részben új emberekkel, részben új struktúrákkal” készül kabinetet alakítani. A Fidesz elnöksége kedd reggeli ülésén felhatalmazta őt a kormány megalakításához szükséges munka megkezdésére, a KDNP-nél már be is jelentkezett a tárgyalások megkezdésére, „más koalíciós párt bevonása nem indokolt” – közölte. Hozzátette: a kormányalakítási tárgyalások 3-4 hétig tarthatnak.

Arra a kérdésre, meg tud-e nevezni olyan minisztert, aki az előző kormánynak tagja volt, és az újnak is az lesz, azt felelte: „meg tudnék, de nem akarok”.

Szintén kérdésre elmondta, a következő kormányzás szándékai szerint demográfiai súlypontú lesz.

A kormányfő köszönetet mondott továbbá a választás lebonyolításában részt vevőknek, valamint a sajtónak is, amely „segített abban, hogy minden üzenet eljusson a választópolgárokhoz”.

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Úgy értékelt:

a választás az embereknek is ünnep volt, ezért is vettek részt rajta olyan sokan.

A kampányt erőteljesnek, intenzívnek minősítette, szerinte „minden üzenetet sikerült eljuttatni a választópolgárokhoz” köszönhetően a magyar nyilvánosság modern szerkezetének.

A vasárnapra szervezett ellenzéki tüntetésről Orbán Viktor kérdésre azt mondta: „az emberek döntöttek, és ennyi”.

Matolcsy György jegybankelnök esetleges újbóli kormányzati szerepvállalásáról azt közölte: Matolcsy Györggyel még csak annyit tudott beszélni, hogy megérdeklődte a pénzpiacok reagálását a választási eredményre, és megnyugtató válaszokat kapott tőle, ennél többről nem volt szó.

A leendő gazdaságpolitikát úgy jellemezte: a Matolcsy-féle közgazdasági iskolához tartozik, amelynek egyik alaptétele, hogy a pénzügyeknek rendben kell lenniük, ezért arra lehet számítani, hogy az államadósság csökkenni fog.

A „Stop Soros” törvénycsomagról szólva jelezte: a javaslatot még a választás előtt nyújtották be a parlamentnek, éppen azért, hogy az emberek ennek tudatában dönthessenek, és úgy látja, meg is erősítették az előterjesztőket. „Felhatalmazva érezzük magunkat az elfogadására” – hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy a magyar ellenzéki pártoktól kapott-e gratulációt, a miniszterelnök úgy reagált: ő ahhoz az iskolához tartozik, amely szerint ha valaki veszít, szokott gratulálni. „Ebben volt részem, nyilván lesz is majd a jövőben” – jegyezte meg, hozzátette ugyanakkor: „más iskolák is léteznek”.

Azt azonban elmondta, hogy Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök telefonon gratulált neki, meg is hívta őt egy magyarországi látogatásra, amely egy-két héten belül várható.

A Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszűnését nem kívánta kommentálni, mert – mondta – nem foglalkozik üzleti ügyekkel, a tulajdonosok majd eldöntik a magánkézben lévő médiumok sorsát.

 

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Az ellenzéki budapesti választási sikerét Orbán Viktor úgy kommentálta: „többet kell dolgoznunk Budapesten”, amely „közel áll a szívünkhöz”, a nemzet fővárosa.

A magyarországi parlamenti választást ért EBESZ-kritikára csak annyit reagált: politikai véleményt fogalmazott meg a szervezet a magyar választásról, „köszönjük az észrevételt”.

Azt is kérdezték a miniszterelnöktől, hogy szerinte a CEU marad-e Budapesten, amire azt felelte: az új kormány erről a kérdésről még nem beszélt.

A választási rendszer méltányosságát firtató kérdésre megjegyezte, hogy a brit modellben a mostani magyar eredmény földcsuszamlásszerű lenne. Egyúttal közölte, hogy igyekszik a „háromharmados többséget” szolgálni.

Világossá tette továbbá – az elnöki rendszer esetleges bevezetését érintő felvetésre -, hogy változatlanul érvényes az a megfontolás, amely szerint a parlamenti demokrácia a legbiztosabb, a legátláthatóbb rendszer Magyarországon.

A március 15-i beszédében emlegetett elégtételről Orbán Viktor azt mondta: a bosszú szót egyáltalán nem használná. Hozzátette: a jogi kereteket mindenkinek tiszteletben kell tartania. Politikai szempontból szavaztak az emberek, és köszönjük szépen – jegyezte meg.

A kormányfő emellett, a külkapcsolatokról szólva, azt ígérte, hogy a magyar-bajor és a magyar-lengyel reláció lesz kitüntetett a jövőben is.

A magyar kormány Németországgal szembeni politikájában várható esetleges változásról azt nyilatkozta: „amint megtudjuk, mi Németország politikája, rögtön tudunk válaszolni erre a kérdésre”. „Minden országgal szeretnénk folyamatosan jobb kapcsolatokat létrehozni, ez érvényes Németországra is, de engem nem a német emberek választottak meg, hanem a magyarok” – zárta szavait.

Forrás: MTI, kormany.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek