13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekAz ELTE hallgatói mindenkit legyőztek

Az ELTE hallgatói mindenkit legyőztek

Az ELTE fiatal jogászai első helyet értek el a Washingtonban megrendezett Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédversenyen az összevont felperesi és alperesi beadványok kategóriában.

A budapesti egyetemisták a döntőben több mint 120 csapatot utasítottak maguk mögé, köztük  a Yale, a Berkeley, az NYU, a King’s College, a UCL, valamint a nemzeti döntőket korábban megnyert német, ír, francia, kanadai, indiai, kínai és ausztrál csapatokat is.

A hallgatók egy 25 oldal terjedelmű jogeset alapján dolgozzák ki mind a felperesi, mind az alperesi érvelést. A hallgatóknak egyenként 60-70 oldalas angol nyelvű beadványokat kell készíteniük, amelyen szeptembertől január közepéig dolgoznak.

A verseny szóbeli fordulóján a peres felek egy háromfős bírói testület előtt adják elő a 45 perces angol nyelvű perbeszédüket. A perbeszédek jellemzően a bírókkal folytatott párbeszéddé, olykor udvarias vitává alakulnak, ahol a sikeres szerepléshez a joganyag teljes körű ismeretén túl kiemelkedő retorikai képességre, gyors reakciókészségre, valamint a jogászi vitakultúra magas szintű ismeretére is szükség van.

A Philip C. Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédverseny 60 éves hagyományával a legnagyobb múltú és legnagyobb joghallgatók számára rendezett nemzetközi megmérettetés a világon. A versenyen közel 100 országból évente mintegy 600 csapat vesz részt. Az ELTE csapatát Balázs Gergő, Bazánth Barbara, Buda Zolta, Németh Olívia és Orosz Dzsenifer alkották.

Forrás: 888.hu

Képek: index,csaladinet

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem