A koponyát 1929-ben fedezték fel Aitape településnél, és először úgy vélték, hogy az egy egykor élt Homo erectus maradványa.

A kutatók nemrég azt mondták, hogy a terület, ahol a koponyát találták, egykor egy partmenti lagúna volt, amelyet hatezer évvel ezelőtt egy cunami sújtott. Úgy vélik, a koponya egy olyan személyé volt, aki a szökőár következtében vesztette életét.

A felfedezést azt követően tették, hogy egy nemzetközi kutatócsoport összehasonlította a területen található üledékmintákat azokkal, amelyeket egy közeli, 1998-ban egy pusztító cunami által sújtott régióban vettek.

„Míg a csontokat alaposan tanulmányozták, korábban nem fordítottak nagy figyelmet az üledékre, amelyből azokat kiemelték” – mondta James Goff, az Új-Dél-Wales-i Egyetem professzora.

Elmondása szerint az üledékek esetében tapasztalt „földrajzi hasonlóságok” felfedik, hogy a térségben az emberek több ezer éve cunamikat tapasztaltak.

„Azt a következtetést vonjuk le, hogy az ember, aki ott halt meg ilyen régen, feltehetőleg a legkorábbi ismert cunami-áldozat a világon” – jegyezte meg a kutató.

A tudósok szerint elképzelhető az is, hogy az ember röviddel a cunami érkezését megelőzően halt meg, és még a hullámok megérkezése előtt eltemették.

A kutatás során vizsgálták a szemcseméretet és az üledék összetételét is. Ezek között rábukkantak az óceánokból származó mikroszkopikus organizmusok maradványára is, amelyek igen hasonlóak voltak a több mint 2 ezer ember halálát okozó 1998-as cunamit követően találtakhoz.

A kutatócsoport radiokarbonos kormeghatározást is alkalmazott, amellyel pontosan megállapították a vizsgált minták korát.

A kutatók szerint a PLOS One nevű lapban publikált eredmények újabb kérdéseket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a partvidéki területeken tett régészeti felfedezéseket újra kell-e értékelni.