6.6 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeÉletmódEgészség - betegségAz életéért küzd a leukémiás magyar focista

Az életéért küzd a leukémiás magyar focista

Lázár Bence az Újpest 24 éves, korábbi csatára már egy ideje abbahagyta a labdarúgást.

Súlyos betegséget állapítottak meg Lázár Bencénél, az Újpest korábbi csatáránál. A hírek szerint leukémiával küzd. Néhány éve gerincbántalmakkal kezelték, 2012-ben meg is műtötték. Felépülése sokáig tartott, ám derékfájdalmai nem szűntek meg, ezért 2014-ben visszavonult. Ezután a Sport TV szakkomentatoraként láthattuk a képernyőn.

„Lázár az utóbbi időben egyre több szerepet kapott a csatornánál, éppen ezért szúrt szemet, hogy két hete teljesen eltűnt a képernyőről. Eközben a korábbi csatár az – azóta már privátra állított – Instagram közösségi oldalára kórházi képeket töltött fel magáról, amelyek mellé sokatmondó üzeneteket is posztolt: Hihetetlen, hogy az ember kerülhet olyan helyzetbe, hogy minden fájdalmat vállal, ép ésszel nézi végig önmaga kínzását, hogy élhessen, mert igazán élni akar” – írja a Bors Online.

hirmagazin_2015-09-22_130250

László Bence 1991. március 24-én született Kecskeméten. A Lajosmizsei VLC-ben kezdett, majd 2006-ban leszerződtette az Újpest FC. Az ificsapatat tagjaként 14 mérkőzésen 5 gólt szerzett. 2010-ben az osztrák SV Würmla csapatánál szerepelt. NB I-es bemutatkozásakor rögtön egy duplával kezdett a Kaposvári Rákóczi FC ellen, ezután a magyar kupában is betalált a Lombard Pápa-nak, majd a BFC Siófoknak is gólt rúgott. 2011-ben a tavaszi szezonban 13 meccsen 8 gólt rúgott.

Azt, hogy milyen betegségről van szó, a Nemzeti Sport munkatársai derítették ki. Lázár Bencét információik szerint Szent László Kórházban kezelik. A diagnózist néhány hete állapították meg az orvosok.

Forrás: szeretlekmagyaroroszag;

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work