Főoldal » Az egész ország várja, hogy VV Fanny gyilkosa, vagy gyilkosai!! rendőrkézre kerüljenek! Fordulat az ügyben!
Bulvár

Az egész ország várja, hogy VV Fanny gyilkosa, vagy gyilkosai!! rendőrkézre kerüljenek! Fordulat az ügyben!

Három ember DNS-e volt azon a kötélen, amit VV Fanni elrablójának autójában találtak. A feltételezett gyilkos, B. László ügyvédjét, egyben nagybátyját, dr. Brodmann Pétert menesztették védői szerepéből, s tanúként hallgatják ki, valamint DNS-mintát is vesznek tőle.

Ahogy azt a Blikk megírtaNovozánszki Fanni november 20-án tűnt el budapesti albérletéből, ahonnan B. László ájultan vitte el, egy autóba tuszkolva a lányt.

Borsnak az ügyvéd elmondta, szerinte az egyik rendőr bosszúja miatt zárták ki:

– Már az elején összetűzésbe kerültem az ügygazda rendőrrel, mert nem hagytam, hogy irányítsa az ügyvédi munkámat. Már akkor megmondta, hogy eltávolít a vé­dői szerepből – kezdte az előzményeket a Borsnak dr. Brodmann, akit nemcsak menesztettek a pozíciójából, de tanúként hallgatnak meg.

– DNS-mintát vesznek tőlem, ugyanis találtak az autóban egy vérgyanús kötelet, amin három DNS van. A gyanúsítotté, a sértetté, a harmadik után pedig még nyomoznak. Feltételezik, hogy a Brodmann családból valakié.

A nyomozók a szalkszentmártoni bányatavaknál kutatnak jelenleg a holttest után, ahonnan csak pár perc az út a régi dunai kompkikötőhöz. Az sem kizárt, hogy a férfi ott dobta a vízbe a lány testét, ennek részleteiről itt írtunk korábban.

Forrás: Blikk

Kép: most.hu

Hasonló hírek

Így védekezik Cseke Katinka!

Mazsi

Hatalmas változás Liptai Claudia életében! Erre még ő sem számított!

Mazsi

Ilyen a vámpírszex

info