6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőÁllatvilágAz állatok világnapja

Az állatok világnapja

Felelősséggel kell állatot tartani
Október 4-ét, azt a napot, amely Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének állít emléket, 1931 óta ünneplik világszerte, de hazánkban csak az elmúlt évtizedben vált igazán népszerűvé.
Úgy kell óvnunk őket, mint saját magunkat. Fotó: Kálló Péter

A világnap eredeti célja az volt, hogy felhívja az emberek figyelmét a vadon élő állatok védelmére, hogy bemutassa, megismertesse őket.

Az elmúlt időben azonban az ünnep kissé megváltozott: ma már a velünk együtt élő állatok is szerephez jutnak. Ezen a napon világszerte különböző eseményekkel, akciókkal hívják fel az emberek figyelmét arra, hogy a felelős állattartás mindenki számára fontos célkitűzés kell, hogy legyen. Több helyen tartanak örökbefogadási napot szombaton és vasárnap, és az ország állatkertjei és vadasparkjai is különböző programokkal várják az érdeklődőket.

Október 6-ig, azaz keddig tart például az Állatszeretet Fesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az eseménysorozat apropója a világnap, de egy másik hagyományt is felelevenít: a két világháború közötti időszakban az állatkertben minden évben megtartották az „állat- és növényszeretet napját”. Az Állatszeretet Fesztivál alatt a főbejáratnál a legjelentősebb hazai állatvédő szervezetek mutatkoznak be, a Pálmaház mellett, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület sátránál pedig a téli madárvédelem teendőit ismerhetik meg az érdeklődők.

Külön sátra lesz a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Országos Szövetségének, a Duna–Ipoly Nemzeti Park állomáshelyén pedig az is kiderül, hogy mitől világít a szentjánosbogár. A

Varázshegyben az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (EAZA) természetvédelmi kampányához kapcsolódva az Antarktisz élővilágát és a fennmaradását fenyegető veszélyeket mutatják be. Vasárnap, azaz október 4-én 11 órakor pedig az Állatkerti Alapítvány hagyományos rendezvényére, az állatkerti nevelőszülők napjára kerül sor.

– A felelős állattartás a legfontosabb üzenete ennek a napnak – mondja Nándorfi Zoltán állatorvos –, valamint az, hogy a következő generáció számára megtanítsuk, hogy az állatokat szeretni és tisztelni kell. Egy állat megérdemli azt, hogy úgy gondoskodjunk róla, ahogyan saját magunkról is, megbecsüljük és óvjuk.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem