15.9 C
Budapest
2024. május. 8. szerda
HomeTudástárCsillagászat, űrkutatásAz Akacuki lassan megkezdi a Vénusz vizsgálatát

Az Akacuki lassan megkezdi a Vénusz vizsgálatát

forrás: Space.com/JAXA

A Vénusz körül keringő japán szonda április közepén kezdi meg tudományos megfigyeléseit. A kutatók jelenleg is azon ügyködnek, hogy addigra kevésbé elliptikus pályára állítsák, ezáltal közelebb kerüljön a bolygó felszínéhez.

Lassan megkezdődik egy japán űrszonda régóta várt Vénusz-missziója. Az Akacuki az eredeti tervek szerint 2010 decemberében érkezett volna meg a második bolygóhoz, de hajtóművének meghibásodása miatt elvétette célját, és Nap körüli pályára állt. Tavaly decemberben viszont szakembereinek sikerült ismét célkeresztbe helyezni a Vénuszt, a szonda pedig lassan nekiveselkedik tudományos megfigyeléseinek.

Pénteki közleményében a Japán Űrügynökség (JAXA) bejelentette, az Akacuki tesztmegfigyeléseket végez, miközben egymás után aktiválja fedélzeti műszereit. A készülékek a jelek szerint megfelelően működnek, a szakemberek már sikeres megfigyeléseket tettek. A tényeges tudományos misszió április közepén indul a közlemény szerint.

Az Akacuki lassan megkezdi a Vénusz vizsgálatát
Az Akacuki 2015 decemberi felvétele a Vénuszról. (Fotó: JAXA)

A 300 millió dolláros Akacukit (jelentése Hajnal) úgy tervezték, hogy hat műszerével szemügyre vegye a Vénusz felhőit, időjárását és légkörét. Megfigyelései révén a kutatók újabb információkat szerezhetnek róla, a több milliárd évvel ezelőtt talán egészen Föld-szerű Vénusz hogyan vált ilyen perzselő, látszólag élhetetlen világgá.

Az eredeti terv szerint az Akacuki 30 óránként kerülte volna meg a bolygót, maximális távolsága (apoapszisa) tőle 80 ezer kilométer lett volna. A második nekifutásra viszont 13 napos orbitális pályára sikerült a szondát állítani, ezáltal legnagyobb távolsága a bolygótól 440 ezer kilométer.

Az elmúlt néhány hónapban a kutatók azon dolgoztak, hogy kevéssé elliptikus pályára helyezzék. A JAXA szeretné, ha a tudományos megfigyelések hivatalos kezdetére az Akacuki 9 napos pályára állhatna, ekkor a pálya bolygófelszíntől legtávolabb eső pontja 310 ezer kilométer lesz. A JAXA szerint még így is teljesíteni tudja eredeti céljainak nagy részét.

A szondát 2010 májusában bocsátották fel az Ikarosszal, az első űrszondával, amely bolygóközi űrben csomagolta ki és használta napvitorláját.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work