9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldAz afgánok lesznek az új törökök Ausztriában?

Az afgánok lesznek az új törökök Ausztriában?

A kormányzatnak el kell kerülnie, hogy az afgánokkal és szírekkel ugyanaz történjen, mint a törökökkel a 90-es években – vélekedett egy szakértő.

A törvényi keretek adottak, ám a hivatali útvesztők még gátolják a menekültek beilleszkedését – vélekedtek a Kurier által megkérdezett szakértők. A lap cikksorozatában felidézi a kampányban elhangzottakat: az első téma, ami a választás során is elsődleges szerepet kapott, természetesen a bevándorlás kérdése. A portálon szavazni is lehet, a válaszadók 74 százaléka (péntek 17 óra) szerint új integrációs és bevándorlási törvényre van szükség.

Burka és munka

Idén 23 258-an kaptak menekültstátust Ausztriában, akik számára az idén hozott törvények előírják, hogy német- és „értékkurzust” vegyenek, valamint egy egyéves program által felkészüljenek a munkaerőpiacon való elhelyezkedésre. Ezekkel párhuzamosan tiltották be a burka nyilvános viselését, illetve határoztak arról, hogy ha egy menedékkérelmet elutasítanak, akkor az illetőnek el kell hagynia az országot, ellenben pénzbírságra és elzárásra ítélhetik.

Migránsok a szlovén–osztrák határ felé mennek rendőri kísérettel a szlovéniai Sentiljben 2015 októberében (Fotó: MTI/Varga György)

Strukturális probléma

A további szabályozások helyett a meglévők végrehajtását kell biztosítani – foglalja össze a cikk szakértők sommás véleményét. Ezenfelül pedig pénz kell az integráció sikeréhez. Az írás hosszasan sorolja a jelenlegi problémákat: a menedékkérőknek akár éveket is kell várnia az elbírálásig, és közben csak nagyon nehezen kerülhetnek be egy németórára. „Az iskolákban pedig továbbra is olyan gyerekek ülnek, akik alig tudnak németül.”

Óriásminisztérium a bevándorlókérdés kezelésére?

Ferry Maier, az Osztrák Néppárt (ÖVP) volt politikusa kijelenti: az új kabinet képes lesz mederbe terelni a dogokat. Szerinte egy óriásminisztériumnak kell adni a bevándorlás ügyét, ugyanis jelenleg több tárcához tartozik, illetve a szövetségi tartományokhoz. Franz Wolf, az Osztrák integrációs alap (ÖIF) vezetője – a szervezet idén 75 ezer tanácsadást tartott és 20 ezer helyet biztosított nyelvi képzéseken – is osztja a véleményt. A szakértő kifejti, hogy észszerűsíteni kell, és felszámolni a párhuzamos rendszereket, „minél központosítottabb, annál egyszerűbb”.

Az afgánok lesznek az új törökök?

A kormánynak most az afgánoknál és a szíreknél kell azt megteremtenie, amit a törököknél elmulasztott a 90-es években, „különben megismétlődik a történet” – mondta el Heinz Faßmann, az integrációs szakértői csoport vezetője. „Időt kell adni a dolgoknak. Nem várható el egy menekültkérőtől, hogy a szociális rendszernek azonnal megfeleljen. Először be kell szállnia” – tette hozzá.

Forrás: hirado.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem