Hirmagazin.eu
Főoldal » Az 1848–49-es szabadságharc csatái: Komáromi csaták I. rész
1848-49

Az 1848–49-es szabadságharc csatái: Komáromi csaták I. rész

Komaromi csata II Than

Az 1848–49-es szabadságharc csatái

Arad ostroma
Bábolnai ütközet
Branyiszkói ütközet
Buda ostroma (1849)
Debreceni csata (1849)
Déva vára
Eszék ostroma (1849)
Gálfalvi ütközet
Gyulafehérvár ostroma
Iglói rajtaütés
Isaszegi csata
Kápolnai csata
Kassai ütközet
* Komáromi csaták
* Komárom ostroma (1848–1849)
Lipótvár ostroma
Móri ütközet
Nagycsűri ütközet
Ozorai ütközet
Pákozdi csata
Perlaszi ütközet
Piski csata
Schwechati csata
Segesvári csata
A szolnoki csata emlékműve
Szőregi csata
Temesvári csata
Temesvár ostroma (1849)
Turai csata
Váci csata (1849. április 10.)
Váci csata (1849. július 17.)
Vízaknai ütközet

Komáromi csaták

Komáromi csatáknak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során a komáromi várat védő magyar haderők és az ostromló osztrák hadsereg közötti három csatát nevezzük.

Az osztrákok által 1848 decembere óta ostromlott Komáromot 1849. április 22-én mentette fel a Damjanich János és Klapka György vezetésével érkező magyar sereg. Négy nappal később, az első komáromi csata (komárom-szőnyi csata) során sikeresen áttörték az ostromgyűrűt.

Az osztrákok segítségére 1849. június 18-án 200 000 főnyi cári orosz haderő sietett, így megerősítve soraikat újabb kísérletet tettek a stratégiailag és lélektanilag egyaránt fontos szerepet játszó komáromi vár elfoglalására. Erre bátorította őket a magyar vereséggel járó peredi (június 20.) és győri csata (június 28.) is.

A második és harmadik komáromi csata Komárom 8 hónapos ostromának másik fontos fejezete volt. A második csata a komáromi vár védői (Görgey Artúr és Klapka György parancsnoksága alatt), valamint a várat ostromló osztrák-orosz sereg között zajlott 1849. július 2-án. A fiatal magyar sereg bátor helytállásával és fegyelmezettségével sikeresen verte vissza a számbeli fölényben levő ellenség támadását. A második komáromi csatát július 11-én sikertelen áttörési kísérlet követte (harmadik komáromi csata).

1024px Than Komaromi csata 1849 04 26Az első csata (1849. április 26.)

Az első komáromi csatát vagy komárom-szőnyi csatát Görgey és Kossuth egyértelműen a szabadságharc legfontosabb csatájának nevezte. Ez a csata döntötte el a magyar szabadságharc sorsát. Következményeképp hívták be a cári Oroszország hadseregét. A Görgey vezette magyar haderő 24 000 fős volt, míg az osztrák hadseregnek 30 000 katonája volt Schlick tábornok vezérlete alatt.

A támadás magyar részről indult meg. Knezić Károly ezredes 4 000 emberrel átkelt a Dunán. Kiss Pál ezredes ezalatt elfoglalta Újszőnyt, és (Koppány)Monostort, valamint a Duna jobb partján lévő sáncokat. Délelőtt 9 óra tájban Damjanich kijött a várból és Kiss Pállal együtt középen támadja meg Schlicket. Ezalatt Görgey Ács felé vonulva az ellenség bal szárnyát támadta meg. Klapka ezalatt Ószőnybe ment. Heves küzdelem után az osztrákok túlsúlyba kerültek, s a magyar hadakat visszakényszerítették a Csillagerődbe. Ugyanakkor Nagysándor a fővezér parancsa ellenére, jobb oldalon hátulról megtámadta Schlick seregét. Montenuovo haderejével megerősödve szétveri a támadókat, s rögtön Damjanich ellen indul.(sikertelenül) Déli egy órakor, Görgey félbeszakíttatja a harcot. Az osztrákok Győr felé vonulnak, több mint 2 000 embert veszítve. A magyarok vesztesége 800 fő körül volt.

A masodik komaromi csatA 1849. julius 2A második csata (1849. július 2.)

A második komáromi csatára július 2-án került sor. Haynau osztrák fővezér és Schlick tábornok ezen a napon összehangolt támadást intézett Komárom ellen. Reggel 5 órakor indult meg az osztrákok támadása, a magyar jobb szárny és a közép parancsnokságát Görgey, a bal szárnyét Klapka vette át. A Mocsa ellen előnyomuló ellenség ellen Leiningen-Westerburg Károly lovassága vette fel a harcot, a huszárok azonban kezdeti sikerek után hátrálni kényszerültek. A túlerőt látva Klapka visszavonta csapatait Szőnyből az újszőnyi sáncok mögé.

(A harcot magyar részről Leiningen tábornok kezdte meg, de visszaverték őket. Sikeresebb volt Rakovszky őrnagy és Poeltenberg tábornok támadása, akik előbb a monostori sáncokat, majd Herkálypusztát foglalták el. (Ez volt az ácsi csata.) Ezután Klapka kiadta a parancsot Ószőny visszafoglalására. Ezt kemény harcokban, kétszeri visszaverés után sikerült teljesíteni. Az ütközet estig tartott, amikor mindkét sereg a sáncok mögé vonult vissza.)

Eközben Monostoron sikerrel nyomultak előre az osztrákok, elfoglalták a szőlőhegyet és a sáncok első vonalát. Már a zászlót is kitűzték, amikor a harcba bekapcsolódtak a szigeten elrejtett magyar ütegek és öldöklő küzdelemben megfordították a csata sorsát. A honvédek az ácsi erdőig üldözték a császáriakat.

A monostori támadás után délután 5 órakor Klapka Ószőny ellen indított támadást a III. hadtest 7 zászlóaljával. Bár a császáriak két támadást visszavertek, a harmadiknak már nem tudtak ellenállni, a magyar ágyúk lövedékei elől Mocsáig menekültek. Ezalatt középen a lovasság (24 huszárszázad) Poeltenberg Ernő és Görgey Artúr vezetésével támadásba lendült, több rohammal visszaszorította az osztrákokat és Csémnél az oroszokkal is szembekerült. A támadást 50 rejtett ágyú tüzével akasztotta meg Haynau. Ezután Görgey újabb sikertelen rohamot vezényelt, ekkor sebesült meg. A csata este 8 órakor ért véget. A veszteség az ostromlóknál 900 fő, a magyaroknál mintegy 1500 volt.

Komaromi csatak acsA harmadik csata (1849. július 11.)

A harmadik komáromi csata célja Haynau ostromzárának áttörése volt a július 6-i haditanács határozata alapján. A vezényletet Görgey szolgálatképtelensége miatt Klapka vette át. A magyar kormány július elején összes haderejét a Maros környékére rendelte. Görgey nem tett eleget a parancsnak, mivel Haynau serege dél felé elzárta az utat. A kormány újabb utasítása alapján július 11-én a magyar seregek megkísérelték áttörni az ostromgyűrűt. Előzőleg újabb csapatok érkeztek Komáromba, a nyitrai portyázó csapatok, a bányavárosok dandárja Görgey Ármin vezetésével, valamint Nagysándor József az I. hadtesttel Bátorkesziről.

Az 58 zászlóalj gyalogosból, 68 huszárszázadból álló, 200 ágyúval rendelkező sereg délelőtt 11 órakor kezdte meg a támadást Aschermann ezredes, Pöltenberg, Leiningen valamint Nagysándor és Pikéthy tábornokok vezetésével. A jobb szárnyon a Schlick-hadtest szívós védekezése révén órákon át tartó véres kézitusa alakult ki. Bár a Schneider-dandárt sikerült kiszorítani az ácsi erdőből, Schlick újabb dandárokat rendelt ide. Bár Pikéthy tábornok huszárai eredményesen harcoltak Harkálypusztánál, az osztrák csapatok megingását nem sikerült kihasználni. Csém környékén heves tüzérségi harc bontakozott ki, az egy óráig tartó ágyúzás számos áldozatot követelt. A balszárnyon Nagysándor huszárainak nem sikerült a túlerőben levő ellenséges lovasság erejét megtörni.

A csata délután 5 órakor ért véget, a magyar csapatok fegyelmezett visszavonulásával a sáncok mögé. A magyar hadsereg utolsó nagy csatájában az ellenség 800, a magyarok 1500 embert vesztettek, ezzel a harmadik komáromi csata lett a magyar szabadságharc legvéresebb csatája.

Komárom ostroma (1848–1849)

A komáromi vár ostroma az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kiemelkedő katonai és politikai jelentőségű eseménye volt, amely 1848 decemberében kezdődött meg, és 1849. szeptember 27-éig, a komáromi vár átadásáig tartott. A Klapka György vezette várvédők a világosi fegyverletétel után másfél hónapig kitartottak az osztrák túlerő ellen és egész Európában utolsóként tették le a fegyvert az 1848-49-es forradalmi hullám harcosai közül.

Komarom belvaros erodA komáromi vár 1848-ban

1848-ban Wilhelm Mertz volt a komáromi vár parancsnoka, aki hűséges volt a Habsburg uralkodóházhoz, de képtelen volt a hatalmas erődítmény védelmére a város forradalmi érzelmű lakosságától (3 zászlóalj gyalogsággal és 50 tüzérrel rendelkezett). Mertz ezért segítséget kért Magyarország katonai parancsnokától, Ignaz Lederer tábornoktól, aki azonban május 11-én álruhában hozzá menekült, miután Pesten törvényszék elé idézték a tüntető nép szétveréséért. Később a Csillagerődből álruhában menekült tovább Bécsbe Mertz segítségkérésével, amelyre azonban nem érkezett válasz. V. Ferdinánd király június 13-i levele alapján kényszerből ugyan engedelmeskedett a forradalmi magyar kormánynak, de ugyanakkor ágyúkat szegeztetett a városra. Augusztus első napjaiban a vár magyarellenes beállítottságú horvát legénységét (a komáromiak panaszára) Bécsbe szállították és egy olasz zászlóalj érkezett a várba.

Batthyány Lajos miniszterelnök utasítására augusztus 10-én az 1200 komáromi nemzetőr mellé 1200 esztergomi nemzetőr érkezett a városba Besze János és Kosztolányi Mór őrnagy vezetésével a vár őrizetére. Mertz 10 napig nem engedte be őket a várba, a Nádor-vonal bástyáiban helyezték el őket.

Szeptember 10-én újabb esztergomi nemzetőrök érkeztek a városba Majthényi István alezredes vezetésével, aki Batthyány Lajos miniszterelnök írásbeli parancsával felszólította Mertzet a vár parancsnokságának átadására. Ő azonban nem bocsátotta be őket a várba, ezzel tovább súlyosbítva a feszült viszonyt a vár és a város között. Szeptember 15-én a Gönyűn állomásozó császárhű egységeket rendelte Komáromba, terve azonban kitudódott. A polgármester, Amtman Jenő szétszedette a dunai hajóhidat, így a zászlóalj nem jutott át a Dunán a várba. A két nappal később a városban pusztító tűz okozását a lakosság a várbelieknek tulajdonította. Szeptember 29-én a vár legénysége letette az esküt a magyar alkotmányra és az osztrák parancsnokság elhagyta a várat. Várparancsnokká Majthényi István alezredest nevezték ki.

monostoriAz erődöt október 19–20-án, valamint november 6–7-én Kossuth Lajos is meglátogatta, utóbbi alkalommal Bem József kíséretében. A legénység száma folyamatosan bővült, 1848 végén már 10 640 főt tett ki. A város lelkes hazafias hangulatára jellemző, hogy a kért 298 újoncon kívül még 70-en jelentkeztek önként katonai szolgálatra. Folytatódtak a város védelmét biztosító félbeszakadt erődítési munkák, ekkor kezdték a monostori Homokhegyet földsáncokkal megerősíteni. A Csillagerődben állandóan egy zászlóalj és 90 tüzér állomásozott.

A vár ostroma (1848–1849)

1848 decemberében megindult az osztrák támadás Magyarország ellen. A II. hadtest december 30-án érkezett Komárom alá és Wrbna altábornagy megadásra szólította fel a vár védőit. Ramberg és Neustadter tábornokok ostromgyűrűvel vették körül a várost. Majthényi tábornok értesülve Buda várának elfoglalásáról január 7-én a haditanácson felvetette a vár feladását, amit a tisztek felháborodással fogadtak és Majthényi lemondott parancsnoki tisztségéről. Az új parancsnok Török Ignác lett, akinek kinevezését később a kormány is megerősítette és egyben tábornokká nevezte ki január 28-án. A vár legénysége a tűzkeresztségen január 13-án Nyárasdnál esett át, ahol csatában megfutamították az osztrákokat, az ellenség parancsnokát is megölve.

A január 22-i jeges ár elöntötte a Vág-Duna menti laposokat, ezzel megközelíthetetlenné tette a várat észak és kelet felől. Márciusban bezárult az osztrák ostromgyűrű, az ostromlók parancsnokságát Balthasar Simunich altábornagy vette át, aki Ácson rendezte be főhadiszállását. Számuk 14 133 fő volt. Simunich a monostori Homokhegyen tüzelőállást rendezett be, melyet március 17-én Querlonde alezredes megkísérelt visszafoglalni, de ez nem sikerült (Újszőny nagy része viszont leégett). Március 20-án megkezdődött a város bombázása nehéztüzérséggel, amely egy hónapig tartott. Simunich célja a lakosság fellázítása volt, de a komáromiakat nem tudta megtörni (korabeli szállóige szerint: Lőhetsz német, de be nem jössz !). Március végén Welden táborszernagy vette át az ostromlók vezetését, aki március 31-én a Vág-Duna felől próbálta meg elfoglalni Komáromot. A várból és a vág-dunai hídfőből azonban kereszttűzbe vonták az ostromlókat, akik másfél óra után kénytelenek voltak visszavonulni. Ugyanekkor kézitusában az Apáli-szigetnél is megfutamították az osztrákokat.

Április elején a megáradt Duna könnyítette meg a vár védelmét és április 4-én hír érkezett a városba a felmentő sereg elindulásáról. Ekkor kezdték meg (állandó bombazáporban) a hajóhíd megépítését az Öregvár és a Csillagerőd között, amely április 7-ére elkészült. Ezután az osztrákok a Csillagerőd elfoglalására törekedtek, de erőfeszítéseik kudarccal jártak. Április 10-én megérkezett a városba Lenkey Ignác és átvette a vár parancsnokságát, majd őt az április 20-án egy huszárcsapat élén érkezett Guyon Richárd váltotta fel. Végül április 22-én Damjanich János és Klapka György vezetésével megérkezett a városba a felmentő sereg is, amely azonnal hozzálátott az ostromgyűrű szétzúzásához. Elkezdték Szőny ágyúzását, mivel az ottani katolikus templom tornyából tartották az osztrákok a várat megfigyelés alatt, majd támadást intéztek a Csallóközben állomásozó császári katonaság ellen, szétrombolva az ostromlók által épített Duna-hidat Lovadnál (Csallóközaranyos közelében). Az április 26-ára virradó éjszakán rajtaütésszerű támadásban a monostori Homokhegyet (Sandberg) is visszafoglalták az osztrákoktól és kiverték őket Újszőnyből. A honvédség Damjanich János és Görgey Artúr vezetésével 14 órás csatában áttörte az ostromgyűrűt és Mocsáig vetette vissza az ellenséget.

Az április 26-i győzelem után megkezdődött a körvédelem kiépítése, mely május 20-ára be is fejeződött. Újszőny körül a monostori Homokhegytől a Csillagerődig sáncsort vontak, melyet a fontosabb pontokon tíz kiserőddel erősítettek meg. Körsáncok épültek a dunai Erzsébet-szigeten és az Apáli-szigeten is. A kormány május 28-án Klapka Györgyöt nevezte ki várparancsnokká. Az ő parancsára elkezdődött a Monostori-erőd építése Thaly Zsigmond irányítása alatt. Ezzel elkészült a körvédelem és a megerősített vártüzérség 292 ágyúja nézhetett szembe az osztrákokkal. A komáromi honvédek részt vettek a budai vár visszafoglalásában is.

1849 júniusában a cári orosz hadsereggel támogatott osztrák sereg újra támadásba indult a forradalmi magyar csapatok ellen. Július 2-án Haynau vezetésével a komáromi csatában sikertelenül próbálták elfoglalni a várat az egyesített osztrák-orosz hadak. Ezután a városba érkezett felvidéki zászlóaljakkal együtt (a kormány utasítására) a magyar erők megpróbáltak kitörni az ostromgyűrűből dél felé (július 11-én), hogy a Tisza-Maros térségébe vonuljanak át. A kitörési kísérlet meghiúsult, és a második komáromi csatában 2300-an vesztették életüket a szabadságharc legvéresebb csatájában.

A sikertelen kitörési kísérlet után, július 12-én Görgey csapatai a Duna bal partján vonulva elhagyták Komáromot, a városban Klapka György parancsnoksága alatt a II. és a VIII. hadtest maradt, 24 zászlóaljjal és 12 lovasszázaddal (összesen 18,3 ezer fő). A tábornok megszervezte a vár védelmét és július 14-én bevezette az ostromállapotot (a vár élelemraktárait a környező falvakban folytatott rekvirálásokkal feltöltötték, az idegeneket kiutasították a városból, szükségpénzt bocsátottak ki). Az ostromló sereg parancsnokságát Csórich altábornagy vette át, 16 zászlóalj gyalogos, 6 század lovasság állt rendelkezésére 12 000 katonával.

A komáromi honvédek rajtaütéses akcióban megtámadták a császáriak tatai élelmiszerraktárait, melynek során 100 hadifoglyot ejtettek és egyben hozzájutottak az ostromló sereg hadrendjéhez. Július 30-án újabb kitörést hajottak végre a Mátyusföld irányában, amelynek célja az ellenség figyelemének elterelése volt. A legfontosabb kitörésre augusztus 3-án került sor, Almáson, Mocsán és Igmándon törtek rá az ellenségre a honvédek és gazdag zsákmányt ejtettek (többek között 30 ágyút, 35 élelmiszerszállító hajót, 800 sertést és 2600 szarvasmarhát) és mintegy 1000 hadifoglyot is ejtettek. A győzelem lelkesedéssel töltötte el a lakosságot, pár nap alatt mintegy 6 ezer újonc jelentkezett Komáromban.

Komárom kapitulációja

Az augusztus 3-i vereségük után az osztrákok augusztus 20-ára ismét helyreállították az ostromgyűrűt. Az augusztus 13-i világosi fegyverletételt követően az osztrák hadvezetés Komárom bevételét tűzte ki célul. A komáromi várat tekintélyes számú emberrel továbbra is Klapka tábornok védte az ostromra felsorakozó egyesített császári haderők mintegy 40 000 katonájával szemben.

Klapka közben négy megbízható emberét szétküldte az országba, akik visszatérve jelentették, hogy a szabadságharc ügye elbukott. A fegyverletétel híre után a várőrség kettészakadt, a „vörös republikánusok“ csoportja az utolsó csepp vérig való küzdelem mellett volt, a másik rész a józan megfontolás híve volt – a feltétel nélküli megadást elutasítva, a vár védőinek járó amnesztia fejében hajlandó volt a vár átadására.

Az osztrák haderő többszöri sikertelen felszólítás után és az osztrák tábornokok (Csorics osztrák altábornagy, Alcaini alezredes illetve az orosz fővezér (Paszkevics) fenyegetése után Haynau 1849 augusztusában küldte az utolsó felszólítást. 1849. szeptember 1-jén kezdődtek meg az alkudozások (tárgyalások) a vár meghódolására. A komáromi őrség 10 pontban állapította meg a megadás feltételeit. Az alkupontok elfogadását osztrák részről megnehezítette, hogy a pontok egy része az egész országra kiterjedő feltételeket szabott. Például: „Adassék általános közbocsánat az országnak, s az összes magyar hadseregnek, a magyar bankjegyek értékesíttessenek, s mindazon hazafiak, kik külföldre akarnak utazni, útlevéllel látassanak el”.

Az osztrákok elutasították a várvédők feltételeit, így kiújultak a harcok. Szeptember 5-én 15 katonaszökevényt végeztek ki a városban, majd 5 nappal később a Klapka meggyilkolására Komáromba küldött osztrák kémet is agyonlőtték. Szeptember 25-én Ószőnynél került sor a szabadságharc utolsó katonai összecsapására.

Szeptember 27-én végül aláírták a vár átadásának feltételeit tartalmazó okmányt, az úgynevezett „hódolati szerződést”. Ennek színhelye Haynau hadiszállása, a Komáromtól kb. 4 km-re levő Herkálypuszta volt. A fegyverletétel feltételéül korábban szabott országos amnesztiáról és a többi hasonló követelésről Klapkáék lemondtak, és az új feltételek már csak a komáromiakra vonatkoztak. A megadás feltételei a következők voltak:„

1. A várőrség fegyver nélkül szabadon bocsáttatik.
A tisztek kardjai tulajdon gyanánt megmaradnak. Oly tisztek, kik ezelőtt a cs. kir. hadseregben szolgáltak, külföldre szóló útleveleket nyernek. Akik ilyeneket nem kivánnak, szabadon hazabocsáttatnak, kivéve azokat, akik magukat önként jelentenék. A honvédtiszteknek, t. i. azoknak, akik ezelőtt nem szolgáltak, szabad tartózkodás engedtetik a hazában, minden fentartás nélkül jövendő alkalmazásukra nézve. A cs. kir. ezredbeli legénység közbocsánatot nyerve, mindazon egyénekkel együtt, akik időközben tiszti állásra léptek, szabadon elbocsáttatik s a későbbi törvényes üldözés elől valamennyien felmentetnek.
2. Külföldre szóló útlevelek mindazoknak adatnak, akik olyakat 30 nap alatt követelnek.
3. A tiszteknek egy havi díj, a legénységnek 10 napi zsold adatik osztrák bankjegyekben, cs. kir. szabályszerü hadi illetmény szerint.
4. A várőrségnek kincstári utalványok kiadása által előidézett kötelezettségei kiegyenlítésére 500,000 pengő forintok fizettetnek osztrák bankjegekben.
5. A Komáromban lévő elnyomorodott, s beteg harcosok jövője biztosíttatik.
6. Ingó, s ingatlan magánvagyonát egyátalában mindenki megtartja.
7. Hogy hol, mikor s mi módon tétetnek le a fegyverek, később fog meghatároztatni.
8. Az ellenségeskedések ezennel mindkét részről megszüntetnek.
9. A vár hadi szokás s mindkét részrőli ratifikáció után átadatik.

Kelt a Herkály-pusztán, Szept. 27-én 1849.

Haynau s.k.,
táborszernagy.
Takács [Nándor], százados.
Gasparitz, százados.
Mednyanszky [Sándor], alezredes.
Rutkay [István], alezredes.
Prágay [János], alezredes.
Gróf Zichy Ottó, ezredes.
Gróf Esterházy Pál, ezredes.
Janik János, ezredes.
Szabó Zsigmond, ezredes. [térparancsnok
Kászonyi József, ezredes.
Aschermann Ferenc, [ezredes] várparancsnok.
Klapka György, vár- s hadseregparancsnok.”

A megkötött szerződés értelmében a helyőrség tagjai minden későbbi üldözéstől mentesítő papírt (menlevelet, németül geleitschein-t) kaptak. (Ezek a papírok sok embernek mentették meg az életét a megtorlás idején, köztük Jókai Mórnak is.) Klapka a város valamennyi polgári tisztviselőjének is megszerezte a menlevelet katonai állományba vételükkel, így mintegy 30 ezren jutottak hozzá.

Október 1–4. között az egész erődrendszert átadták az osztrákoknak, Klapka utolsó szemléjét október 2-án, a Csillagerőd mellett tartotta.

Komárom ostroma osztrák szemszögből (Ludwig Weden)

Ludwig von Welden

Báró Ludwig von Welden teljes nevén Franz Ludwig Freiherr von Welden (Laupheim, Württemberg, 1780. június 16. – Graz, 1853. augusztus 7.) császári és királyi táborszernagy, utásztiszt, szállásmester, szabadidejében botanikával is foglalkozott.

A Katonai Országleíró Iroda igazgatója, 1848 és 1851 között Bécs polgári és katonai kormányzója, a 20. gyalogezred tulajdonosa. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kiemelkedő osztrák tábornoka, 1849. április 12. és május 30. között az Itálián kívüli császári seregek főparancsnoka. Jelentős szerepet játszott az orosz intervenciós seregek Magyarországra történő behívásában. A hadsereghez kapcsolódó újításokat is végzett, főleg az utász és szállásmesteri területet érintően. Számos kitüntetést érdemelt ki, így a Katonai Mária Terézia-rend tagja, a Lipót-rend lovagja, a Katonai Konstantin, a Szent Móric és a Lázár-rend tiszti keresztjének birtokosa.

Művelt, több nyelvet beszélő osztrák császári tisztként a hadsereg meghatározó személyisége volt 1801-től 1851-ig. Kiválóan beszélt németül, angolul, olaszul és latinul, de kisebb segítséggel értette a magyart is. Mint szenvedélyes botanikus, az első években, amikor Zárában tartózkodott tanulmányozta majdnem egész Dalmácia és Montenegró növényrendszertanát. Felfedezett néhány új növényfajt és sokat írt német folyóiratoknak a botanikai kutatásokról, valamint a parkokról, az angol tájképi kertekről. Nevéhez köthető a grazi Schlossberg parkjának létrehozása.

Életpályája
Családja

1780. június 16-án született a Hartmann család Welden ágában. Édesapja, báró Ludwig Welden von Hartmann, az idősebb (1760–1820), anyja ismeretlen. Testvérei nem voltak. Két gyereke volt, egyik Eduard van der Nüll osztrák építész, akit feltételezhetően örökbe fogadott és Anna Welden von Hartmann, aki saját gyermeke volt.

Katonai pályafutásának kezdete

Az ifjabb Ludwig 1798-ban fejezte be tanulmányait a berlini katonai akadémián. 1799-ben kezdte katonai pályafutását a württembergi hadsereg hadnagyaként (Leutnant). Rövidesen főhadnagynak (Oberleutnant) nevezték ki. Még ebben az évben megsebesült a philippsburgi ütközetben, 1800. október 3-án pedig a feuchti összecsapásban. 1801-ben lépett császári szolgálatba, mint a 4. gyalogezred hadnagya. A rend és a fegyelem híve volt. A rosszabb magatartású katonákkal mindig közölte sajátos akcentusával: „Nem muszáj katona lenni ebben a dicsőséges osztrák hadseregben!” Ezért a katonák nem kedvelték Weldent, viszont az egész osztrák hadseregben a 4. gyalogezred volt a legtisztább és a legfegyelmezettebb. Rövidesen a vezérkarhoz került, és térképészeti munkákban vett részt.

1804-ben Nyugat-Galícia feltérképezésében vett részt Franz Schlikkel és Anton Vogellel. Még ebben az évben lett al-, majd főszázados (Hauptmann). Az 1805-ös austerlitzi hadjáratban Steyr városánál ismét megsebesült, amikor 46 huszárral és 2 löveggel átvágta magát az ellenségen. 1808-tól Károly főherceg alatt szolgált. 1809-ben Regensburgnál a franciák elfogták, de az ellenség esetlensége miatt francia tüzérnek öltözve még aznap megszökött. Szökése után a francia táborba kiabálta vissza németül: „Jaj, ez a nép! Az esetlenség példaképei! Idióták!” Az asperni csatában tanúsított vitézségéért őrnaggyá (Major) léptették elő, és megkapta a frissen alapított Lipót-rend lovagkeresztjét. 1810-ben belépett az utászkarba, ahol nagy sikereket ért el. 1811-től utásztiszt (Pionier Offizier).

1813–1843 között

1813-ban már alezredes (Oberstleutnant) volt az itáliai hadszíntéren. Gyakran diplomáciai feladatokat is ellátott. 1815-ben, szintén az itáliai fronton harcolva kulcsszerepet játszott a lesrousses-i és fosilles-i francia állások elfoglalásában. E tettéért kapta meg a Katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztjét. Ezek után dandárparancsnok lett Zárában. A város neki köszönheti egyik gimnáziumát és a Helena Madijevka parkot, amely 1829-re készült el teljesen.

1816-ban ezredessé (Oberst) és az utászkar dandárparancsnokává (Pioniere Brigadekommandeur) léptették elő. Kiérdemelte, hogy segédtisztet kapjon (az akkor 18 éves Johann Kempka hadnagyot). 1821 és 1823 között a piemonti forradalom leverésére küldött császári hadsereg vezérkari főnöke volt. Az 1823-as év végén szállásmesternek nevezték ki ezredesi rangban. (Oberst des k. k. General -Quartiermeister- Stabes). 1828-ban lett vezérőrnagy (Generalmajor) és a Katonai Országleíró Iroda igazgatója. Ugyanebben az évben vette feleségül Therese von Soppranza bárónét, aki 1831-ben hunyt el. 1832-től hat évig képviselte Ausztriát Frankfurtban a Német Szövetség katonai központi bizottságában. 1833. április 8-án kötött házasságot Marie von Aretin bárónéval, akitől Anna lánya született 1834. május 15-én. 1836-ban altábornaggyá (Feldmarschalleutnant) léptették elő. Aretin báróné 1837 januárjában meghűlt, és 25 évesen elhunyt. Welden 1838-ban Grazban lett hadosztályparancsnok (Divisionskommandeur). 1843 januárjában kapott parancsot Metternich kancellártól, hogy kevesebb mint egy hónap alatt szervezzen egy nagyjából 10 000 fős hadsereget, és verje le vele a Tirol-Vorarlberg tartományban kitört felkeléseket. Itt is segítette beosztottja és legkedvesebb barátja, Kempka hadnagy. Welden bár kissé késlekedve, de minden parancsot kifogástalanul teljesített, amiért Metternich a Katonai Mária Terézia-rend parancsnoki keresztjével tüntette ki és kinevezte Tirol katonai kormányzójává.

Itáliában

1845-ben megkapta a 22. gyalogezred tulajdonjogát. 1848 tavaszán Tirolt védte a lombardiai felkelőkkel és az őket támogató piemonti-szárd csapatokkal szemben. Ugyanezen év nyarán megbízták, hogy szervezzen egy tartalék hadtestet Joseph Wenzel Radetzky itáliai hadseregének támogatására. Legjelentősebb tettéért, Treviso június 14-i elfoglalásáért megkapta a Vaskorona-rend III. osztályát és a 20. gyalogezred tulajdonjogát.

A bécsi forradalom után

Az 1848. október 6-i bécsi forradalom leverése után Wessenberg miniszterelnök Latour halála miatt őt nevezte ki Ausztria ideiglenes hadügyminiszterévé (Kriegsminister). Wessenberg leváltása után Felix zu Schwarzenberg lett a miniszterelnök, és ő Csehországból Bécsbe rendelte Franz Cordont, hogy ő legyen a hadügyminiszter. Cordon novemberben már elfoglalta a posztját, de Schwarzenberg nem akarta visszaengedni Tirolba Weldent, ezért november 1-jén kinevezte katonai titkos tanácsosnak, táborszernagynak (Feldzeugmeister), továbbá Bécs polgári és katonai kormányzójává. A tisztséggel újabb kitüntetés, a Katonai Mária Terézia-rend nagykeresztje és csillagja is járt. A kormányzó tisztségéből ered akkori, keménykezűségére utaló gúnyneve, a Bécs réme. A katonákkal rendkívül szigorúan bánt, de a polgárok javaslatait és kéréseit is meghallgatta, igyekezett azokat teljesíteni, Bécset felvirágoztatni. Másik gúnyneve a sötétség barátja volt.

Weldent nagyon jó viszony fűzte az új miniszterelnökhöz, Schwarzenberghez és Radetzky tábornagyhoz.

A komáromi ostromkísérletek

Bécs katonai parancsnokaként Welden táborszernagy 1849 februárjában mindinkább beleavatkozott az osztrák hadvezetésbe. Windisch-Grätztől függetlenül intézkedett, és különösen Komárom ostromával elégedetlenkedett. Az ostrommal megbízott Simunich altábornagynak levelet küldött, hogy március 31-re indítson általános támadást az erőd ellen. Simunich Welden utasításai szerint készítette elő a teljes bekerítést és szoros cernírozást. Welden személyesen jelent meg a helyszínen, hogy vezesse az ostromot, de jelentős sikereket nem ért el. Schwarzenberg javasolta a frissen megkoronázott Ferenc Józsefnek, hogy Weldent tüntessék ki ezüst katonai érdemkereszttel, és ezt március 25-én meg is kapta.

Welden nem akart felhagyni Komárom ostromával. Április elsején érkeztek meg ostromlövegei: 12 nehéz és 2 hatvanfontos ágyú, amiket Nemes-Örssel szemben állítottak fel. Az ágyúkhoz 200 mázsa muníciót hoztak. Welden rakétákkal proklamációkat lövetett az erődbe, és ezekben 12 órás határidővel bocsánatot hirdetett a visszatérő katonáknak.

Ezen idő elmúltával – fenyegetőzött Welden a proklamációban – Komárom végpusztulását folytatom mindaddig, míg csak egy derék katonám, s ágyúimnak való lőszerem maradand.

Komárom alól elvonult, mert a magyarok sokkal jobban védekeztek, mint ahogy ő támadt. A bosszús Welden ezek után megtiltotta Simunichnak, hogy magyar parlamentert fogadjon, és ha fehér zászlót tűznek ki, ezt ne vegye figyelembe, hanem lője össze a várat. A kudarcos ostrom után azt írja Welden Windisch-Grätznek, hogy kedvező eredményeket annál inkább remélhetnek, mert csapataik a becsület és jog harcát olyan gazemberek ellen vívják, akik csak életük megtartásáért harcolnak.

Welden komáromi kísérlete után Olmützre sietett a császárnak jelentést tenni. Már ekkor elhatározták, hogy ha néhány nap alatt Komáromot, vagy legalább a dunai hídfőt be nem veszik, a cernírozást beszüntetik és csak egy kis megfigyelő hadosztályt hagynak hátra, a többi erőt pedig a fősereghez küldik. Welden ezért Simunichot felszólította, hogy kettőzött erővel siessen az ostrommal. Utóbbi folyvást lövette a várost, a várat, a hadi szigetet. A dunai hídfőn mindennek dacára jelentős kárt nem vett észre, és ezért elhatározta, hogy a 8-as sáncnál lévő összes nehéz ágyút (24-et), valamint még a Bécsből várt 6 db 18 fontos ágyút és 6 db 60 fontos mozsarat a hídfőre irányítja. Simunich Újszőnyre megközelítő árkokat is ásatott, hogy ott egy mozsárüteget helyeztessen el. Április 13-án az új ütegek még nem működtek, mert nem érkezett meg hozzájuk a lőpor. Welden táborszernagy Emanuel Zitta tábornokot küldte Komárom alá az erőteljesebb támadás végett. Április 14-én végre megérkezett a lőpor és Zitta vezetése alatt lőni kezdett az összes nehéz üteg. A dunai hídfőt Zitta 5000 főnyi sereggel akarta megrohanni, akiket személyenként fél liter borral és fél font hússal bátorított fel.

Főparancsnokként

Kinevezése

Április 15-én, hajnali 2 órakor érkezett futár Pozsonyba, Weldenhez. Bécsből hozott levelet Schwarzenberg miniszterelnöktől, aki Ferenc József engedélyével leváltatta Windisch-Grätzet és Weldent nevezte ki az Itálián kívüli császári hadsereg főparancsnokává. Welden először nem akarta elvállalni a tisztséget, de amikor megtudta, hogy Bécs veszélyben forog, rögtön elvállalta. Azonnal Bicskére utazott Windisch-Grätz főparancsnoki irodájába. Mire odaért, az előző parancsnoknak hűlt helyét találta, de nem bánta, hiszen azonnal beköltözhetett.

Simunich és Windisch-Grätz haditerve

Amikor Simunich megtudta az új fejleményeket, ott akarta hagyni Komáromot, és a Garam melletti osztrák erők parancsnokságát szerette volna átvenni, az új osztrák vezér azonban Wohlgemuth altábornagyra bízta a Garam-vonal védelmét. A Garam melletti osztrák hadosztályt még április 5-én kezdte Welden szervezni; gyülekezőhelye Surány, Komjáti és Érsekújvár volt. A csapatokat Wohlgemuth altábornagy megérkeztéig Anton Herzinger tábornok parancsnoksága alá helyezte. Az új hadosztály működési területéül a Komárom, Esztergom, Ipolyság, Selmecbánya közötti országrészt jelölte ki, hogy onnan fedezze Komárom ostromát. Windisch-Grätz, aki ezt a hadosztályt egyesíteni akarta Veigl tábornok és Ramberg tábornok hadosztályaival, arra kérte Weldent, hogy indítsa ezeket a csapatokat Simunichhoz. A három hadosztályból egyesített erős hadtesttel kívánta megtisztítani a felső megyéket az ellenségtől, a túlerővel lehatolva a felső Tiszáig, mihelyt a Galíciából berendelt Vogel hadteste Kassáig jut. Ez volt Windisch-Grätz haditerve, aminek végrehajtására leváltása miatt nem került sor.

A nagysallói csata

Windisch-Grätz, az eltávolított hadseregparancsnok április 15-én, a Komáromot ostromló osztrák sereg főhadiszállásán keresztül, igen lassan utazott Bécsbe. Welden, miután berendezkedett új főhadiszállásán, Bicskén, ugyancsak Bécsbe indult, méghozzá kora ellenére olyan gyorsan, hogy Windisch-Grätzet beérve már aznap délelőtt azzal biztatta Schwarzenberget, hogy a hadi helyzeten hamarosan javít. Három akciót kezdett. Északon három oszlopban betört Vogel hadtestével, a Garam mögött Wohlgemuth új hadtestével támadást kezdett, és forszírozta Komárom dunai hídfőjének ostromát. Welden már április 15-én utasította Wohlgemuthot, hogy a hadsereg bátorítása miatt okvetlenül támadjon. Wohlgemuth másnap reggel átvette Kéménden az új hadtest parancsnokságát. Az ellenségről azt hitte, hogy Léváról a bányavárosok felé fog fordulni. Már délután három órakor jelentette Weldennek, hogy a 15–18 000 fős magyar sereg Ó-és Újbarsnál át akar kelni a Garamon, hogy Komárom ellen forduljon, ezért Wohlgemuth elhatározta, hogy a Garam és a Nyitra között elébe megy. Este 11 órakor Görgey seregét már 24 000-re becsülte (elit csapatok 48 ágyúval), és céljának Komárom felmentését tartotta.

Welden a következő technikát javasolta: Abban az esetben, ha Görgey átkel a Garamon, Wohlgemuth Érsekújvárra siet, hogy megelőzze, ha nem kelne át a Garamon, úgy a Nyitra mentében elébe megy. Éjjel, 12 órakor Wohlgemuth Welden beleegyezését kérte, hogy Érsekújvár irányában az ellenséget megtámadhassa, amire Welden a lehető leggyorsabban Felix Jablonowsky tábornoknak elküldte a parancsot, ugyanis még nem tudta, hogy Wohlgemuth megérkezett. Welden ebben a parancsában arról panaszkodott, hogy bár öt napja, hogy átvette a hadsereg-főparancsnokságot, egyetlen megbízható jelentést sem kapott az Ipoly völgyében mondott kísérteties Görgeynek és hordáinak erejéről és állásáról.

Míg Wohlgemuth Érsekújvárra visszavonulva abban bízott, hogy a magyarok is pihennek, rendbe akarta szedni seregét, de Welden rögtöni támadást parancsolt. Wohlgemuth, aki 16-án egy, az ellenségre mérendő döntő csapásról írt Weldennek, 17-én Kéméndnél és Kálnánál a hidakat leromboltatta és mindenképpen támadni akart. Jellasics horvát bán azonban a támadást ellenezte, és a kéméndi koncentrált állást tartotta fontosnak. Wohlgemuth nem várta be Welden válaszát, hanem mihelyt arról értesült, hogy a magyar sereg átkelt a Garamon elhatározta, hogy 18-án öt hadosztállyal elébe megy és megtámadja, míg Veigl hadosztályát a Kéménd és Esztergom közötti Garam-rész őrizetével bízta meg. Wohlgemuth e jelentést keresztezte Weldennek két parancsa, mely a támadás rögtöni végrehajtására utasítja és arra, hogy a magyar sereget mindenáron vissza kell vetni, míg a fősereg mindkét parton Vác és Szentendre felé vonul. Az esetleges visszavonulási utat nem Esztergom, hanem a Vág felé szabta meg. Wohlgemuth 18-án délben indult el Kéméndről Málasra és Csekére. Welden ugyanaznap délután érkezett Kéméndre és egy református pap lakásán rendezkedett be. Átlátván a helyzetet azt írta Wohlgemuthnak, hogy a magyar sereget támadja meg esetleg akkor is, ha az a Nyitrához ért. A főparancsnok úr, aki még két nappal ezelőtt „Görgey kísértetről” és hordákról beszélt, 19-én reggel lelkére kötötte Wohlgemuthnak, hogy el ne felejtse, miszerint az ellenség erős. Egy olyan ellenség áll előttünk, mely gyorsan manőverez, vitézül harcol, azonban egyszer verve sem egyesülni, sem pozíciót foglalni nem képes.

Ez a buzdítás azonban mit sem használt. Nagysallón a magyar hadsereg készleteit elhelyezte. Wohlgemuth április 19-én reggel a Strastil-dandárt küldte Nagysalló megszállására. A többi hadosztály Nagymálasról rögtön utána indult, hasonlóképpen Herzinger hadosztálya Csekéről. Welden e szavakkal búcsúzott a paptól reggeli után: Na, páter, ma fogsz látni magyart futni. Ezután a táborszernagy felült a lovára és kíséretével együtt elvágtatott. Nagysalló mögött egy dombon veretett magának sátrat, amelyben Wohlgemuthal tanácskozott. Köztudott volt az osztrák udvarban, hogy Welden szerette az ünnepélyes külsőségeket, ezért az ütközetet is úgy megrendezte, mint egy opera előadást szokták. Először a zenekart szólaltatta meg. Az egész tiszti kar és az összes katona elénekelte a „Gott erhalte” kezdetű himnuszt. Welden Istenhez fohászkodott a Császár nevében, de Isten nem hallgatta meg, mivel Weldent szörnyű köhögési roham fogta el és haladéktalanul Esztergomba szállították. (Ekkor már 69 éves volt a hős Welden táborszernagy). Welden kíséretével áthaladt Kéménden is, ahol a pap szerencséjére megkérdezhette tőle, hogy mikor láthat már magyart futni.

Klapka Alsópélről Nagysalló ellen indult és Damjanich hadtestével együtt egy óra lefolyása alatt bevették a falut. A környező magaslatokra visszavonult ellenséget Klapka, Damjanich és a Dipod-Bobics dandárokat vezető Guyon Richárd, valamint a Garamon a harc végén átkelt Pöltenberg teljesen szétverte. Hanyatt-homlok futott a megvert császári sereg Érsekújvár és Párkány felé. Wohlgemuth a vereség okát a Heriznger-dandár lekésésének, a magyar sereg gyorsabb kifejlésének, tüzérsége túlerőjének tulajdonította, azonkívül annak, hogy az osztrák ütegek munícióját ellődözték, és a faluból hátráltakat nem lehetett többé rohamra vezetni.

A csata 10 órától 2 óráig tartott, az üldözés alatti visszavonulás 5 óráig. Este 11 órakor futott be Perbetére Wohlgemuth altábornagy, aki itt fogalmazta meg relációját a csatáról. Serege szétzüllve, szétszórva, fáradtan és demoralizáltan futott előtte és mögötte. Nem használtak az Esztergomban türelmetlenkedő Welden tanácsai, aki már jobban volt és a csata napján délután 3 órakor azt írja mit sem sejtve a már Perbetére menekülő altábornagyának, hogy ne lövöldöztessen sokat, hanem használja a szuronyt, mert fogytán van a muníció. A magyar hadtestek jelentései a magyar honvédek hősies és halált megvető magatartásáról számoltak be.

Komárom ostroma

Zitta tábornok, a műszaki vezető rendszeres ostromlást akart rendezni, ehhez azonban már sem idő, sem csapat nem volt. Simunich április 20-án elkészült a vár körüli első parallelével, de ütegeket nem mertek abba belehelyezni, mert a magyar hadsereg közeledéséről megbízható híreket vártak. Aznap kapta meg Simunich Weldentől a megbízható híreket, melyekhez még azt a parancsot is fűzte, hogy Komárom alól az összes tüzérségi anyagot rögtön szállítsák Győrbe, mert Komáromot nem ostromolhatják tovább és Pest-Buda sem tartható. A komáromi anyag elszállítását Csorich és Colloredo-Mannsfeld fedezte Esztergomban, míg a Csallóközben Wohlgemuth erősítette az ottani haderőt. A hadműveletek főcélja ezután Pozsony és Bécs védelme. Welden 18-án, tehát a főparancsnokság átvételének hatodik napján látta, hogy a bajokon csak külső beavatkozás, vagy csoda segíthet.

Welden a csata után, 19-én azonnal Pozsonyba utazott, hogy részt vegyen egy kongresszuson, melyen az orosz beavatkozás szükségességét vitatták meg. Minden jelentős parancsnok ott volt. Összesen 36 fő volt jelen, négyen a beavatkozás ellen szavaztak. Köztük volt Welden és Radetzky is, bár mind a ketten beismerték, hogy a beavatkozás nélkül a harcok akár még egy évig is eltarthatnak. Welden rögtön Budára utazott.

Welden levele Schwarzenbergnek

Az osztrák hadsereg szorult helyzetét a következőképpen jellemezte Welden Schwarzenbergnek: Miután a magyarországi hadseregnek parancsnokságát csak a legnagyobb ellenkezés után átvettem, habár helyzetem felől csalóka képet magamnak nem alkottam, mégsem gondolhattam, hogy ez annyira teljesen el legyen rontva. Excellenciád ugyan azt vélte, hogy egy erős alkat, egy darabka név elegendő lesz ahhoz, hogy az egészet ismét kerékvágásba terelje; ahhoz ellenben idő is kell, ezt az ellenség nem adta nekem.

„Alighogy megérkeztem, máris, anélkül, hogy a saját és az ellenség erejéről és helyzetéről tájékozva lettem volna, minden oldal felé kellett támadnom, hogy valamiben is tisztába jöhessek, minthogy a sereg is ezt vágyva kívánta. A tegnap ülésezett kongresszus arra a döntésre jutott, hogy haladéktalanul szükség az orosz intervenciós seregek beavatkozása.”

„Kérem ezt Őfelségének előadni: kedélyemet a bánat széttépdeste, mert nem állt hatalmamban a körülményeket másképp irányítani. Minthogy az ellenség feltartóztathatatlanul Komárom és Esztergom felé is előrenyomult, Komáromban biztosított átjárója lévén, így Budának és Pestnek minden oldalról való körülzárását idézném elő, ha ezt a frontot továbbra is tartani akarnám. Ezért annál is inkább a Rába mögé való visszavonulásra kell törekednem, mert csak így tudnék Wohlgemuth altábornagynak a Vág mögé visszavonult hadtestével egyesülni és tudnám főpontomat, Bécset fedezni. Minden esetre ijesztő visszavonulás ez, melyet talán 8 nappal a váci veszteség után el lehetett volna kerülni. Most már elkerülhetetlen. 5000 főnyi beteget és sebesültet adunk át és nagyon is sok anyagot, melyet Komárom alól nem fog lehetni elvinni.”

„A Monarchia üdve most az oroszoknak Krakkó felőli gyors bevonulásától függ, mert nem tudom, hogy milyen belső erő tudná még megmenteni. A hadtest, mely Galíciából Magyarországba nyomul, véleményem szerint most Olmütz irányba vonassék.” „Mint a a mellékelt jelentés mutatja, Wohlgemuth altábornagynak nincsen muníciója, melyet csak Pozsonyból lehetne neki küldeni, minthogy minden összeköttetésem vele megszakadt. Utasítást kapott, hogy a Vág mögött tartsa magát addig, míg a fősereggel a Rába mögé érkezem.”

Folytatás a második részben.

Hasonló hírek

Márciusi ifjak életrajza: Hamary Dániel

info

Az Aradi Vértanúk életrajza: Poeltenberg Ernő

info

Az 1848–49-es szabadságharc csatái: Váci csata (1849. április 10.)

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------