Az 1848–49-es szabadságharc csatái
Arad ostroma
Bábolnai ütközet
Branyiszkói ütközet
Buda ostroma (1849)
Debreceni csata (1849)
Déva vára
Eszék ostroma (1849)
* Gálfalvi ütközet
Gyulafehérvár ostroma
Iglói rajtaütés
Isaszegi csata
Kápolnai csata
Kassai ütközet
Komáromi csaták
Komárom ostroma (1848–1849)
Lipótvár ostroma
Móri ütközet
Nagycsűri ütközet
Ozorai ütközet
Pákozdi csata
Perlaszi ütközet
Piski csata
Schwechati csata
Segesvári csata
A szolnoki csata emlékműve
Szőregi csata
Temesvári csata
Temesvár ostroma (1849)
Turai csata
Váci csata (1849. április 10.)
Váci csata (1849. július 17.)
Vízaknai ütközet
Gálfalvi ütközet
A gálfalvi ütközet az 1848–49-es téli hadjárat egyik ütközete, melynek helyszíne Küküllő vármegyében, Szőkefalva és Vámosgálfalva között volt.
1849. január 16–17-én Puchner mozgósította csapatait, s Bem elé sietett. Január 16-án Gálfalva és Szőkefalva (Küküllő vármegye) között támadta meg Bem csapatait, de azok visszavetették egészen Borzásig. Az éjszaka folyamán Bem megerősítette állásait, s úgy helyezte el tüzérségét, hogy az egész csatamezőt tűz alatt tudja tartani.
Január 17-én Puchner újra támadott. A császári-királyi gyalogság egy ideig jól állta a tüzet, de aztán lassan visszavonult. Bem ezt észrevéve egy zászlóalját a befagyott Kis-Küküllőn át a császári-királyi hadtest balszárny oldalába küldte. Puchner erre elrendelte a visszavonulást, ám ez rövidesen pánikszerű futássá változott, noha az osztrák utóvéd keményen tartotta magát. Egy császári-királyi könnyűlovas főhadnagy egészen Bem környezetéig hatolt, s a tábornok csupán segédtisztjeinek köszönhette megmenekülését. A magyar veszteség kb. 80 halott és sebesült, a császári-királyi veszteség 26 halott, 15 sebesült és 214 eltűnt (fogoly) volt.
Részle, Magyarország 1848/49. évi függetlenségi harcának katonai történetéből. (Bem erdélyi hadjárata Dévára történt visszavonulásáig. 1849. január elejétől február elejéig. A gálfalvi ütközet (1849. január 17-én))
A gálfalvi ütközet (1849. január 17-én).
Január 17-én reggel Puchner a Bianchi zászlóaljból, a bukovinai határőr századokból és a hatfontos ütegből alakult elővéd élén folytatta előnyomulását Gálfalva felé; ezt követte a dandár zöme, míg az Uracca-gránátos zászlóalj tartalék gyanánt és a lőszerkocsik fedezésére Borzásnál maradt vissza. Midőn az elővéd Gálfalva elé ért, Mikes azonnal felvonultatta tüzérségét, mely oly kitünően működött, hogy az osztrák hatfontos üteg csakhamar elnémulni kényszerült. Erre aztán a Gálfalva mögött álló székely zászlóalj a helységből kibontakozva elszántan az ellenséges gyalogsára veti magát és azt a Pócsfalvánál időközben felvonult ütegünk támadó tüze alatt szintén visszaveti. Ezalatt megérkezik a Kalliány dandár zöme és Szőkefalvánál csatarendbe áll, egyúttal a visszavonuló elővédet is felvevén. Ámde időközben Bem úgy a közép, mint a tartalékban álló gyalogságot előretolván, sikerrel veszi fel a harcot az újabban beérkezett ellenséges osztagokkal, mialatt a balszárnynak parancsot küld, miszerint a magaslatok felhasználásával az osztrákok jobbszárnya ellen támadólag lépjen fel. Ennek ellensúlyozására Puchner a Borzásnál hagyott Uracca-zászlóalj felét rendeli ki, mely azonban a jobb állásban levő, tüzérség által is támogatott 27. honvéd zászlóalj ellen mit sem tehetett. Így állván a dolog, Puchner, nehogy jobbról elvágassék, középhadának visszavonulást parancsol.
Midőn ezt Pócsfalván álló jobbszárnyunk észreveszi, ez is azonnal előretör a Dicső-Szent-Márton felé vezető úton; ennek feltartóztatására Kalliány a savoyai dragonyosokat támadásra rendeli, melyek azonban Bethlen tüzérségétől, valamint gyalogságának puskatüzétől annyit szenvednek, hogy csakhamar visszavonulni kénytelenek. E szerint most már az ellenség az egész csatavonal hosszában megkezdi a visszavonulást, melyet a Vilmos- és Székely-huszárok tőlük telhetőleg zavarni iparkodnak, minek folytán a császáriak visszavonulása csakhamar futássá fajul el, mely csupán csak késő éjjel Medgyesen túl, Asszonyfalvánál ér véget, honnan 18-án a dandár Nagyszebenbe húzódott vissza. Hogy a gálfalvi csatavesztés a császáriakra mily leverőleg hatott, legjobban mutatja az a körülmény, hogy a Brassó védelmére visszahagyott Schurtter tábornok a csatavesztés hirére január 22-én sietve a Tölcsvári szorosba húzódott vissza, hogy magának Oláh-országba szabad elvonulást biztosítson s onnan csak a szebeni csata kedvező kimenetelének hirére tért január 26-án újból Brassóba vissza.
Az ütközet eldöntése után Bem maga állott lovassága élére, hogy a Balázstelkéig folytatott üldözést személyesen vezesse. Ez alkalommal Hepperger, a chevauxlegersek főhadnagya néhány lovassal lesállást foglalt, hogy alkalmas pillanatban a lovas oszlopa élén menetelő Bemre vesse magát. És tényleg, midőn Bem törzsével a lesállás helyére ért, Hepperger előrepattan, de még mielőtt Bemhez közel juthatott volna, Kiss őrnagy és gróf Teleky Sándor néhány hatalmas vágással a földre terítik a merénylőt és foglyul ejtik; a többi császári chevauxlegersek részint foglyul ejtetnek, részben lekaszaboltatnak, csak kevésnek sikerült elillannia. Bem seregének közepét és balszárnyát még ugyanaznap Balázstelkéig, jobbszárnyát Küküllővárig vonta előre; 18-án az egész had Medgyesre, 19-én Szelindekre vonult. Innen a Torda felől beérkező Czetzcel együtt a Nagyszebennél összpontosult ellenség megtámadását szándékolta.
Az osztrák hadak a gálfalvi ütközetben állítólag csak 26 halottat, 15 sebesültet és 203 eltűntet vesztettek; Bem vesztesége 80–90 főre rúgott.
