Aradi vértanúk

Az aradi vértanúk azok a magyar honvédtisztek voltak, akiket a szabadságharc leverése után az 1848–49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt Aradon végeztek ki. Bár az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztet nevezi így, gyakran használva a tizenhárom aradi vértanú, illetve az aradi tizenhármak elnevezést is.

Mindegyik aradi vértanú a szabadságharc kezdetén aktív vagy kilépett császári és királyi tiszt volt, a szabadságharc végén a honvédseregben közülük egy altábornagyi, tizenegy vezérőrnagyi és egy ezredesi rendfokozatot viselt. Lázár Vilmos ezredest azért sorolták a tábornokokhoz, mert a szabadságharc végén önálló seregtestet irányított. Egyébként egyikük tábornoki rendfokozatát sem ismerték el hivatalosan az osztrákok. A vértanúk között Kiss Ernő honvéd altábornagy volt a rangidős, aki korábban cs. és kir. ezredes volt, a többiek a közös hadseregben ennél alacsonyabb tiszti rendfokozatokat viseltek.

Kossuth Lajos 1890-ben, az egyetlen fonográfon is rögzített beszédében Aradot a magyar Golgotának nevezte.

Ugyanezen a napon végezték ki Pesten az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost.

Elítélésük

A magyar sereg a Világos közelében levő szőllősi mezőn tette le a fegyvert az orosz csapatoknak. Ez nagy sértés volt a császári oldal számára. Ha nekik adták volna meg magukat a magyarok, annak üzenete az lett volna, hogy az ellenük folytatott szabadságharc elbukott. Így azonban az volt az üzenete a fegyverletételnek, hogy a két nagyhatalom fegyveres erőivel szemben nem lehet tovább harcot folytatni. Ez volt az egyik fő oka annak, hogy az osztrákok a tiszteket megillető lőpor és golyó általi halál helyett kötél általi halált írtak elő a magyar tábornokok részére, miután az oroszok – noha ígéretet tettek az ellenkezőjére – foglyaikat némi habozás után átadták nekik.

„…a legnagyobb szigorúság a kompromittáltakkal szemben. Sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol.” – Ferenc József utasítása Haynau számára[

Felix zu Schwarzenberg miniszterelnök utasítására, Ferenc József jóváhagyásával hadbíróság elé állították, majd halálra ítélték és kivégezték a 13 magyar hőst.

„A legnehezebb kérdés, hogy a törvények teljes szigorával, halálbüntetéssel kell-e sújtani minden vizsgálat alá kerülőt, vagy pedig halálbüntetés helyett másfajta büntetést kelljen-e elszenvedniük a kevésbé vétkeseknek. Erre vonatkozólag általánosságban ki lehetne mondani, hogy a legvétkesebbnek a törvények szerint kell lakolniuk, a kevésbé vétkesek esetében pedig báró Haynau táborszernagyra kell bízni, hogy másfajta büntetést szabjon ki rájuk.” – Anton von Schmerling osztrák igazságügy-miniszter (1849. augusztus 27.)

A hadbíróságot Karl Ernst törzshadbíró vezette. Az ítéleteket Julius Jacob von Haynauhoz – akit katonái csak Einhau-nak (bökő) hívtak – mint Magyarország teljhatalmú kormányzójához kellett felvinni megerősítésre és aláíratásra. Valamennyi tábornokot kötél általi halálra ítélték, annak ellenére, hogy például Dessewffynek szabad elvonulást ígértek a fegyverletétele előtt. Haynau a hadbíróság felterjesztése alapján négy halálra ítélt büntetését különleges kegyelemből a katonához méltó golyó és lőpor általira változtatta. Kiss Ernő altábornagy azért részesült e kegyelemből, mert a szabadságharc alatt ténylegesen soha nem harcolt császári haderő ellen, Dessewffy Arisztid és Lázár Vilmos azért, mert a császári csapatok előtt tette le a fegyvert, végül Schweidel József azért, mert csak a schwechati csatában harcolt a császári haderő ellen, a továbbiakban adminisztratív beosztásokban szolgált, továbbá mert Pest városparancsnokaként alkalma volt jó szolgálatot tennie a hadifogoly osztrák tiszteknek.

A 13-ak ítéletét október 6-án – szándékosan a bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján – hajtották végre, ami ezért a forradalom és szabadságharc vérbefojtásának gyászünnepe.

Kivégzésük

Török Ignác szívrohamot kapott, mielőtt a hóhér végezhetett volna vele. Az ítéletek kimondása, a kivégzések mikéntje és sorrendje részletes meggondolások alapján történt. A legtöbb bosszúságot Damjanich okozta a császáriaknak, ezért őt illette volna az utolsó hely, de Haynau személyes bosszúja ezt is felülírta és így Gróf Vécsey került az utolsó helyre.

Lőpor és golyó általi halállal halt (reggel fél hatkor)

Lázár Vilmos főtiszt (ezredes),
Dessewffy Arisztid tábornok,
Kiss Ernő tábornok,
Schweidel József tábornok.

12 katona állt fel velük szemben töltött fegyverrel, parancsnokuk kardjával intett és a lövések eldördültek. Kiss Ernő kivételével mindhárman élettelenül buktak a földre. Kiss Ernőt csak a vállán érte a lövés, ezért három katona közvetlenül elé állt, és mindhárman újra tüzeltek.

Kötél általi halállal halt (reggel hat óra után)

Lovag Pöltenberg Ernő tábornok,
Török Ignác tábornok,
Láhner György tábornok,
Knezich Károly tábornok,
Nagysándor József tábornok,
Gróf Leiningen-Westerburg Károly tábornok,
Aulich Lajos tábornok,
Damjanich János tábornok,
Gróf Vécsey Károly tábornok.

Haynau, akit katonái csak Einhau-nak (bökő) hívtak

Vécsey Károly büntetését azzal súlyosbították, hogy végig kellett néznie társai kivégzését, ezért őt akasztották fel utolsónak. A vértanú tábornokok sorban elbúcsúztak egymástól, Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, ezért a legenda szerint Damjanich holttestéhez lépett és megcsókolta Damjanich kezét, bár ezt korabeli források nem támasztják alá, erre bizonyíték nincs.

A kivégzést követően elrettentésül az elítéltek holttetemét közszemlére tették ki. Október 6-án este az agyonlőtt tábornokokat a sáncárokban, a felakasztott vértanúkat pedig a vesztőhelyen temették el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottak testét levetkőztetve a bitófa tövébe helyezték, majd melléjük döntötték a bitófák oszlopait.

I. Miklós orosz cár a kegyelem irányában próbálta befolyásolni rokonát, Ferenc Józsefet, és diplomáciai úton neheztelését fejezte ki a kivégzések miatt: „a cárt érzékenyen érintette Medem gróf úr új híradása a Magyarországon történt számos katonai kivégzésről, és hogy személyes érzéseiben érzi sértve magát, mert a szigornak ezeket a megnyilatkozásait éppen azokkal az egyénekkel szemben gyakorolták, akiknek érdekében a császárnak, felséges urunknak kegyelmére apellált.”

További aradi vértanúk

1849 augusztusa és 1850 februárja között Aradon még további három honvédtisztet végeztek ki: 1849. augusztus 22-én Ormai Norbert honvéd ezredest, a honvéd vadászezredek parancsnokát – őt szokás az első aradi vértanúnak is nevezni –, 1849. október 25-én Kazinczy Lajos honvéd ezredest, Kazinczy Ferenc fiát – őt szokás a tizenötödik aradi vértanúnak nevezni[8] – és 1850. február 19-én Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét. Lenkey János honvéd vezérőrnagy szintén az aradi várbörtönben halt meg; őt azért nem végezték ki, mert a börtönben megtébolyodott. Szintén kivégezték a cseh származású, németül beszélő, de a magyar hazáért harcoló báró Hruby Gyulát, aki az Ottrubay család tagja volt.

Emlékezetük

Az aradi vértanúk kultusza már a kivégzés napján elkezdődött, hiszen – a szemtanúk elbeszélése alapján – már egy-két órával a kivégzéseket követően tömegekben zarándokoltak a kivégzés helyére a gyászolók. Mindenki sírt, imádkozott, és ezen a napon minden boltot, nyilvános helyiséget bezártak. A vértanúk emlékének megörökítésére, köztéri szobor vagy emlékmű felállítására csak a kiegyezés után lehetett gondolni. Barabás Béla jogász, volt országgyűlési képviselő 1929-ben megjelent emlékirataiból ismert, hogy édesapja volt az első, aki egy kiszáradt eperfát és egy keresztet vitetett ki a kivégzés helyszínére. Az eperfa ágaira ragasztott cédulákra írták fel a tizenhárom vértanú nevét. 1871-ben a vértanúk emlékének ápolását felvállaló Aradi Honvédegylet egy emlékkővel helyettesítette a kiszáradt eperfát. A vesztőhelyen ma látható obeliszket 1881-ben állították fel.[9]

Már a kivégzés napján kezdetét vette az áldozatok tárgyi hagyatékának gyűjtése is. Az egyre szélesebbre dagadó országos kegyelet hatására emlékeztető kiadványok születtek, amelyek terjesztésénél még az üzleti szempontok is megjelentek. Sokszorosított formában számtalan kő- és olajnyomat került a piacokra, vásárokra, amelyekből még ma is forgalomban van jó néhány. Thorma János „Az aradi vértanuk” című festményét a nép előbb ismerhette meg sokszorosított olajnyomatos formában, mint a műértő közönség eredetiben, hiszen politikai okokból először csak 1905-ben állították ki a művet. A nyomtatott emléklapok hatására a népművészetben is megjelentek a vértanúhalált halt tábornokok ábrázolásai. Ezek közül külön kiemelkednek azok a Veszprém megyében készült díszbotok, ahol a pásztorfaragások hagyományos technikájával, a kőnyomatos képek másolásával több változatban készítettek a dísz- és sétabotokat.

A nemzet az aradi hősök emlékezetét számos formában őrzi. Aradon már 1890-ben emlékművet avattak tiszteletükre. Budapesten a XXI. kerületben van Aradi vértanúk útja, az V. kerületben Október 6. utca, és több nagyvárosban valamennyi vértanúról utcát neveztek el.
Emlékművük áll például Pusztavacson; Szegeden és Kecskeméten az Aradi vértanúk tere; Pécsett az Aradi vértanúk útja őrzi emléküket; Kiskőrösön Petőfi Sándor szülőháza közelében található emlékművük: egy fal, rajta a vértanúk domborművével.

A szájhagyományban sok apró mozzanat maradt meg magával a kivégzésekkel kapcsolatban. „Kiss Ernőt vállon találta a golyó, ezért térdre bukott, aztán egy katona odarohant és egészen a fülébe dugva a puskát lőtte le”. „Damjanich Jánost lábtörése miatt parasztszekéren vitték a vesztőhelyre, a kocsin végig szivarozott”.

1890. október 6-ától a pesti közönség a Vigadó első emeleti termében felállított Edison-féle fonográf hengerről hallhatta Kossuth Lajos megemlékező szónoklatát az aradi hősökről:

„A világ birája, a történelem fog e kérdésre felelni. Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztűl; engem, ki nem borúlhatok le a magyar Golgota porába, engem October 6ka térdeimre borúlva fog hontalanságom remete lakában látni a mint az engem kitagadott Haza felé nyujtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, ‘s a magasztos példáért, melyet az utódóknak adtanak; ‘s buzgó imával kérem a magyarok Istenét hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairol a magyar nemzethez zeng. Úgy legyen. Amen! ” – Kossuth Lajos, Torino, 1890. szeptember 20.

Emlékhelyek, emlékművek

Az aradi vértanúk emlékezetéhez hozzátartoznak a tiszteletükre készített emlékhelyek, emlékművek, melyek a korabeli Magyarország területén helyezkednek el. A legismertebb a Huszár Adolf, illetve Zala György által készített és Aradon felállított Szabadság-szobor, melyet 1925-ben lebontottak, majd a román-magyar megbékélés részeként 2004-ben visszaállították. Aradon, a kivégzés pontos helyén emlékoszlop áll.

A mai Magyarország területén több fontos emlékhely található. Az egyik Kiskőrösön a Vértanúk fala-emlékmű, amely a helyi Petőfi Múzeum kertjében lévő szoborparkban áll, ahol elhelyezték a 13 aradi vértanú és Batthyány Lajos vértanú miniszterelnök domborművét. A bronzportrékat Tóth Baranyi Lajos készítette.[12] Budapesten és több nagyobb városban utcát neveztek az aradi vértanúk tiszteletére.

Aradi-park Az Aradi park elnevezésű történelmi emlékhely a vas megyei Rátót községben található. A kistelepülés a 8-as számú főút mentén, déli irányban helyezkedik el, Körmend és Szentgotthárd közt félúton. A községben és környékén volt birtoka a Széll családnak, itt áll az egykori miniszterelnök Széll Kálmán kastélya is. Feleségének, Vörösmarty Ilonának a |költő édesapa halála után Deák Ferenc lett a gyámja, aki gyakran látogatta Rátóton is. A hagyomány szerint az 1860-as években Deák ültette az Aradi vértanúk emlékére azt a tizenhárom tölgyfát, melyet a falu azóta is kegyelettel ápol. A történelmi emlékpark területét (Rátót 43/2 hrsz., 5874 m²) Rátót Község Önkormányzati Képviselő-testülete az 5/1998. (VII. 29.) számú rendeletében helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánította. Kezelői feladatát Rátót Község Önkormányzata látja el. A parkban található tölgyek egy része kiszáradt, a megmaradt 7 egyedből néhány rossz állapotban van, főleg a nyugati oldalon. A déli oldalon lévő faegyedek vitálisabbak, ennek egyik oka a Vörös patak közelsége lehet; a terület 2004 óta a Natura 2000 ökológiai hálózat részeként védettséget élvez. Az elpusztult fákat az öreg tölgyek leszármazottaival pótolták a helyi civil szervezetek tagjai, akik a park gondozásában és az itt évente megrendezésre kerülő megemlékezés lebonyolításában is jelentős szerepet vállalnak. A parkban az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztató táblát állított fel. A község déli határa, a Rába menti ártéri területek, már az Őrségi Nemzeti Park országos jelentőségű védett területéhez tartoznak.