14.1 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságAutósok, figyelem: automatikusan aktiválható lesz a havi e-matrica

Autósok, figyelem: automatikusan aktiválható lesz a havi e-matrica

Online e-matrica ütemezővel segíti az autósokat a NÚSZ Zrt. annak érdekében, hogy a nyár végétől a kevésbé pénztárcabarát éves e-matrica megvásárlása helyett a havi jogosultságot válasszák – közölte a NÚSZ Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint az országos, éves e-matricák mindig a következő év január végéig érvényesek, ami azt jelenti, hogy ezt a típust igazán nyárig éri meg megvásárolni, ugyanakkor a társaság értékesítési adatai és a felhasználói szokások azt mutatják, hogy az év második felében is számottevő a kereslet az éves e-matricára. Ez egyrészt arra vezethető vissza, hogy az autósok sajnos tévesen úgy tudják, az éves e-matrica a vásárlás időpontjától számított egy évig érvényes, másrészt sokszor a kényelmi szempontok vezérlik a járművezetőket – magyarázták.

A közleményben Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója kifejtette, hogy az ügyfelek egy része nem akar vesződni a havi vásárlással, vagy attól fél, hogy elfelejti azt határidőre megvenni, ezért inkább biztosra megy, és marad az éves e-matricánál. Számukra dolgozták ki azt az ingyenes szolgáltatást, amellyel, ha kérik, az év végéig automatikusan aktiválják megvásárolt havi e-matricájukat.

Rámutattak, hogy idén eddig közel 3500 úthasználó vásárolt úgy országos, éves e-matricát, hogy számukra már a havi változat lett volna előnyösebb. Ők a havi matricákra való áttéréssel mintegy 30 millió forintot takaríthattak volna meg.

Kiemelték: annak érdekében, hogy az autósok ne járjanak rosszul, a NÚSZ Zrt. viszonteladói partnerei számára október 1-jétől már nem engedélyezi az országos, éves e-matrica eladását. Erre kizárólag a társaság ügyfélszolgálati irodáiban és online értékesítési felületén (https://ematrica.nemzetiutdij.hu/) lesz lehetőség.

A NÚSZ Zrt. értékesítési mutatói szerint a járművezetők 2018 első kilenc hónapjában közel 416 ezer darab országos, éves e-matricát vásároltak, ami több mint 16 százalékkal haladja meg a 2017-es értéket, ami 358 ezer darab volt. Ez idén eddig mintegy bruttó 18 milliárd forintos bevételt jelentett a magyar költségvetésnek – közölte a NÚSZ Zrt.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem