Hirmagazin.eu
Főoldal » Ausztriai rémálom – Utasai rabolták ki a segítőkész Károlyt
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Ausztriai rémálom – Utasai rabolták ki a segítőkész Károlyt

Több száz kilométert sétált hazáig az átvert magyar.

Állítása szerint több száz kilométert tett meg étlen-szomjan, gyalogszerrel egy Fejér megyei férfi, akit az ismerősei kisemmizve hagytak magára Ausztriában. Tóth Károly Ti­bort eközben eltűntté nyilvánították, a napokig tartó tortúra végén pedig még egy ötvenezres bírságot is kapott.

Az elképesztő történet múlt szombaton kezdődött, amikor egy családdal szívességből elindult Dégről egy 350 kilométerre lévő ausztriai településre. Ám az úti cél előtt úgy hatvan kilométerrel lerobbant a kocsija.

– Ötvenezer forintot kaptam tőlük, amiből többször is tankoltam és a pályamatricákat is megvettem. A leállás után a telefonommal taxit hívtak, és közölték, nem kapom vissza, csak ha fizetek nekik húszezret. Amikor mondtam, hogy már nincs nálam annyi, kaptam egy hatalmas ütést az arcomba – emlékezett vissza a Borsnak az idegen nyelveket nem beszélő, 38 éves férfi, akit végül iratok, pénz és telefon nélkül hagytak magára.

Károly próbált segítséget kérni, de senki nem értette, mit akar. Végül sikerült beindítania a kocsit, amivel Bécs közeléig elhajtott, de a régi Suzuki ott végleg feladta a harcot. Alvás után összeszedte az erejét és elkeseredésében másnap fél liter vízzel, gyalog indult haza.

Utólag kiderült: mivel a párjának nem adott életjelet Károly, idehaza bejelentést tettek a rendőrségen, így a férfit eltűntként kezdték körözni.

– A szántóföldeken haladtam egy darabig, s az autópálya szalagkorlátja mellett is sétáltam. Ekkor még a rendőrök is elfogtak, néhány óra múlva pedig útnak indítottak. A határon nem ellenőriztek, egyszerűen átsétáltam. Próbáltam közben stoppolni, de senki nem foglalkozott velem – magyarázta Károly.

Az akkor már iszonyatos állapotban lévő férfi az utcán aludt, vizet szerzett, de enni szinte semmit nem tudott. Soprontól Győrig gyalogolt, ahol egy árokban talált rozoga biciklivel folytathatta útját. Hihetetlen fordulatként Bodajknál egy kamionos ismerőse szúrta ki Károlyt, és értesítette a családját. Ám itt még nem volt vége a rémálomnak, hazafelé Fehérvár közelében megint megállították a rendőrök.

– Nem viseltem sárga mellényt és nem voltam kivilágítva a 81-es főúton, ezért kaptam egy 50 ezres bírságot. Alig álltam a lábamon, ezért még meg is szondáztattak. Pedig a rendszerben látták, hogy eltűntként köröznek – bosszankodik a Borsnak férfi.

A családja végül megérkezett Károlyhoz. Az utolsó 35 kilométer már nem ment volna neki. Másnap az “eltűnése” ügyében kihallgatásra is behívták a rendőrségre. A villanyszerelő férfit leginkább az zavarja, hogy egy hétre kiesett a munkából. Most a kocsiját próbálja hazahozatni valahogy, amihez bármilyen segítséget elfogad.

bors

Hasonló hírek

El sem hiszi, mennyi idős a férfi, aki egy 12 éves lányt rángatott be a kapualjba Budapesten

Mazsi

Rengeteg baleset történt a hétvégén

Géza

Emberöléssel vádolja az ügyészség az idős nőt villamos alá lökő férfit

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------