6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóÁtvette a kauciót, majd elérhetetlenné vált!

Átvette a kauciót, majd elérhetetlenné vált!

A budapesti nyomozók elfogták azt a nőt, aki több mint félmillió forintot csalt ki lakások bérbeadásának látszatát keltve. (2019. 06. 29., szo – 08:00, Budapesti Rendőr-főkapitányság)

A 24 éves budapesti K. Zoltánné 2019. május 4. és 2019. június 24. között az interneten bérbeadásra meghirdetett két VI. kerületi és két XIII. kerületi lakást. A nő az ingatlanok bérbeadásának látszatát keltve tévedésbe ejtette az érdeklődőket, akik a lakások megtekintése után havi lakbér, valamint kaució jogcímen több mint félmillió forintot fizettek. K. Zoltánnét ezután a vevők többet nem érték el telefonon.

Az egyik korábbi sértett, barátjával 2019. június 24-én megjelent egy meghirdetett terézvárosi lakásnál, hogy a férfi megnézze azt. A férfi párja – a korábbi sértett – eközben az autóban várakozott. Amikor a lakás állítólagos tulajdonosa és a férfi kilépett a kapun, az autóban várakozó nő felismerte az elkövetőt, és azonnal értesítette a rendőröket, akik a helyszínen elfogták K. Zoltánnét.

A rendőrök megállapították, hogy a nő az ingatlan valódi tulajdonosától nem kapott engedélyt a lakás kiadására, valamint a sértettet tévedésbe ejtette az ingatlan tulajdonviszonya tekintetében. A kaució kifizetése azért hiúsult meg, mert a sértett felismerte K. Zoltánnét, mint a korábbi bűncselekmény elkövetőjét, és rendőrt hívott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a nőt három rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás bűntett, valamint egy rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás bűntett kísérlet miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Nyitókép: Hirmagazin.eu

police.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem