6.2 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeTudástárTechnika, kommunikációÁttörés: egy program elhitette magáról, hogy ember!

Áttörés: egy program elhitette magáról, hogy ember!

hirmagazin 2015 06 25 063510

Egy számítógépes program 64 év után teljesítette a Turing tesztet. Ez annyit jelent, hogy elhitette az emberi bírálókkal, hogy a válaszokat egy hús-vér ember adja, nem egy gép. Óriási áttörés ez a tudomány számára.

Az ezredfordulóra már lesz olyan számítógép vagy program, amivel chatelve egy átlagos felhasználó nem fogja tudni, hogy egy géppel beszélgetett – feltételezte Alan Turing, aki az 1950-ben publikált tanulmányában vázolta a Turing-teszt koncepcióját. A teszt nem a tudásra épül, hiszen abban úgyis a gépek lennének a jobbak, hanem a válaszok emberi mivoltát vizsgálja. A Hvg értesülései szerint ezen a teszten siklott át most egy program.

A Turing teszt során számítógépen át, írott szövegben kommunikál egy ember két tesztalannyal, melyek közül az egyik valódi ember, míg a másik gép. A teszt során mindkét alany megpróbálja meggyőzni a kérdezőt arról, hogy ő valójában egy gondolkodó ember. A beszélgetés során a szövegkörnyezetet és a szóhasználatot veszik figyelembe.

Ha egy gépi résztvevő a kísérletben szereplők 30 százalékával elhiteti, hogy ember, akkor már olyan szintű intelligenciát mutat, ami egyértelműen bebizonyítja, hogy létezik “gondolkodó gép”. A teszttel szemben megfogalmaztak néhány kritikát, többek közt azt, hogy az emberi párbeszéd képessége még nem egyenlő az intelligenciával. Ennek ellenére a Turing-teszt még mindig széles körben használt a mesterséges intelligencia tanulmányozása során. Az elmúlt 64 év alatt egyetlen gépnek/programnak sem sikerült teljesíteni a tesztet mostanáig.

Először a Readingi Egyetem egyik eseményén egy magát Eugene Goostmannak (egy 13 éves ukrán kisfiúnak) kiadó program győzte meg a szakemberek 33 százalékát arról, hogy valóban egy emberrel beszélgetnek. Az Egyesült Államokban élő orosz Vladimir Veselov és az Oroszországban élő ukrán Eugene Demchenko közös fejlesztésének eredménye volt a sikeres chatrobot. Ugyanez a program 2012-ben már közel járt az áttöréshez, de akkor még nem sikerült neki az “átverés”.

A teszt kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy milyen veszéllyel jár majd ha már rendelkezésünkre áll az a technológia, hogy egy számítógépes program képes élő embernek kiadni magát. Egy biztos, a Turing-tesztet sikeresen teljesítő géppel most még közelebb jutottunk a Ray Kurzweil által megjósolt jövőhöz, hiszen az emberiséget éppen ezek a mérföldkövek befolyásolják.

forrás: hir.ma

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work