18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföld„Attól félek, hullazsákban hoznak haza” – Megtörten nyilatkozott a kislányával külföldre menekülő...

„Attól félek, hullazsákban hoznak haza” – Megtörten nyilatkozott a kislányával külföldre menekülő magyar anya, akit brutálisan megvert a párja – Megrázó részletek

Kaposvár—Frasne — Csak a rossz és a még rosszabb megoldás között választhat Pintér Bianka (33), akit Franciaországban élő, magyar származású idegenlégiós élettársa úgy megvert, hogy az asszony kislányával, Camille-lyal (7) Kaposvárig menekült.

– Amikor kiköltöztem, nem sejtettem, hogy így járok majd – mesélte a Blikknek Bianka. – Egy ideig minden jó volt, de aztán mindennapossá váltak a veszekedések, úgy éreztem, a kutyáját jobban szerette, mint engem.

Hét éve, hogy megszületett a kislányuk, Camille, de a pár életében a helyzet nem javult. Idén augusztusban anya és lánya közös nyaralásból érkezett haza, Frasne-ba. Rögtön ledőltek aludni, a férfi viszont elolvasta Bianka telefonjában az üzeneteket. Féltékeny lett tőle és dühös.

– A kislányom mellett ébredtem arra hajnalban, hogy ütött, ahol ért, aztán a fejemet, a bordámat rúgta. Kiabáltam a zokogó kislányomnak, meneküljön, ahogy csak bír. Mezítláb, egy szál bugyiban és trikóban rohantam utána az utcára. A szomszédom, Lívia nyitott nekünk ajtót, majd hívta a rendőrséget.

Bianka a Magyarországon élő nagybátyját riasztotta, másnap elment a kórházba, majd feljelentést tett az élettársa ellen. Ezt követően lányával bepattant az időközben megérkező nagybácsi autójába, aztán Kaposvárig meg sem álltak.

– Camille most itt jár óvodába, nagycsoportos. Hetente viszem a kórházba pszichológushoz, hogy fel tudja dolgozni a történteket – mesélte az anyuka.

– Kedden felhívtam egy francia rendőrt. Azt mondta, feljelentett a volt élettársam, aki francia–magyar kettős állampolgár, mert az engedélye nélkül hoztam Magyarországra a kislányunkat. Csakhogy nekünk menekülni kellett onnan – sírta el magát Bianka.

 Fogalmam sem volt arról, hogy ilyen esetben a hágai egyezmény szerint a szülő 90 napon belül köteles visszavinni lakóhelyére a gyermeket, különben végrehajtó mehet érte. Ez a határidő most jár le. Fogalmam sincs, mi lesz velünk, egyszerűen nincs jó döntés. Ha mégis vissza kell vinnem a kislányomat Franciaországba, attól félek, hullazsákban hoznak haza.

A családjogi szakértő azt javasolja, hogy előbb érdemes elindítani a gyermekelhelyezési pert külföldön, és csak utána hazajönni a gyerekkel. Dr. Hyross Virág ügyvéd szerint mivel Bianka fordítva cselekedett, szinte reménytelen a helyzete, Camille-t vissza kell vinnie Franciaországba az apjához.

Nyomoznak a megvert ezredes nő ügyében

Katonai büntetőeljárás indult az ORFK megvert ezredes nője ügyében, aki feljelentette felettesét, egy tábornokot. A férfi az asszony szerint megverte őt, amikor közölte, hogy szakítani akar vele. A feljelentés után az asszonyt máshová helyezték, de egyéb következménye nem volt az ügynek. Most történt fejlemény, bár gyanúsított még nincs.

Segélyvonalak 

Bántalmazott nőknek

06-80-505-101

Jogi segítség:

PATENT Egyesület 

06–70-220-2505

Ha menekülnie kell otthonról

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat

06-80-20-55-20

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek