14.1 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekÁtlagosan 3,4 százalékkal emelkedik a tanárok bére

Átlagosan 3,4 százalékkal emelkedik a tanárok bére

Átlagosan 3,4 százalékkal emelkedik a pedagógusok bére szeptembertől – mondta Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára kedd reggel az M1 Ma reggel című műsorában.

PALKOVICS LÁSZLÓ

Az államtitkár szerint a béremelésre mintegy 21 milliárd forintot költenek a költségvetésből.

Ez az alapbér emelkedését jelenti, és ezen felül nőnek a tanárok pótlékai is, összesen 10 milliárd forint értékben.

Az államtitkár korábban azt mondta, a 2013 óta tartó bérrendezés óta átlagosan 50 százalékkal bővült a pedagógusok illetménye, és erre a célra 350 milliárd forintot költött az állam.

Magyarország az elsők között szerepel, ahol a leginkább nőtt a pedagógusok bére

Hozzátette, 2013-ban egy 19 éve dolgozó, a pedagógus I. kategóriában lévő, főiskolai diplomával rendelkező tanárnak bruttó 149 ezer forint volt a bére, ez mára bruttó 274 ezer forintra nőtt. Egy pedagógus II. kategóriában lévő, főiskolai diplomával rendelkező tanárnak szintén 149 ezer forint volt a jövedelme, most 301 ezer forintot vihet haza.

Kitért arra is, az OECD statisztikái szerint Magyarország az elsők között szerepel azon országok között, ahol a leginkább nőtt a pedagógusok bére, ugyanakkor a diplomás átlagbérhez képest is kiemelkedő, annak 82 százalékán áll a járandóságuk. Az OECD-országok átlaga egyébként 80 százalék, vagyis ezt Magyarország meghaladta.

Forrás: MTI

Képek: YouTubepedagogusok.hu

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem