Hirmagazin.eu
Főoldal » Átlagosan 310 ezer forint adót spóroltak a gyermekes családok az adókedvezménynek köszönhetően tavaly
Családi kassza

Átlagosan 310 ezer forint adót spóroltak a gyermekes családok az adókedvezménynek köszönhetően tavaly

Több mint 310 milliárd forinttal támogatta tavaly az állam adó- és járulékkedvezmény formájában a legális keretek között dolgozó és gyermeket nevelő szülőket

– tájékoztatott Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár

Kiemelte: évről évre egyre több pénz marad a kisgyermekeseknél. 2011-hez képest majd megduplázódott a kétgyermekes családoknál hagyott összeg nagysága. Míg 2011-ben 66,6 milliárd forint maradt az érintetteknél, addig 2018-ban már 128,7 milliárd forint.

Az összeg jelentős emelkedésének az oka többek között az a kormányzati intézkedés volt, amely 2016 és 2019 között  megduplázta a kétgyermekesek családi adókedvezményét – tette hozzá.

Izer Norbert megjegyezte, hogy 2019-ben teljesedett ki a közel 400 ezer kétgyermekes szülőt érintő kedvezményrendszer, amely idén már havi 40 ezer forintot hagy az érintetteknél.

Elmondta: még erőteljesebb a növekedés a legalább három gyermeket nevelő családoknál, ami hét év alatt 61,9 milliárd forintról több mint 132 milliárd forintra nőtt 2018-ban. A növekedés oka ebben az esetben is – a jelentős bérnövekedés mellett – egy kedvező kormányzati intézkedésre vezethető vissza. 2014-ben lépett életbe ugyanis az a rendelkezés, amely lehetővé tette, hogy a szülők a személyi jövedelemadójuk mellett a járulékaikat is csökkenthessék. Tavaly ezen a címen összességében 58,7 milliárd forint maradt a családoknál – mondta.

A családi adókedvezmények rendszerének kiszámíthatósága és nagyvonalúsága népesedési szempontból is lényeges lépés lehet – szögezte le az államtitkár.

A személyi jövedelemadó bevallási adatai szerint a gyermekvállalás többletköltségeinek enyhítésére 2018-ban 312,5 milliárd forint maradt a családoknál, 24,4 milliárddal több, mint 2017-ben. Jövőre ez az összeg még magasabb lesz, a Pénzügyminisztérium számításai szerint mintegy 380 milliárd forint – mondta Izert Norbert.

A növekmény részben a legújabb kedvezmény hatása, a családvédelmi akcióterv részeként 2020. január 1-től egyetlen forint személyi jövedelemadót sem kell fizetniük a legalább négygyermekes édesanyáknak – hangsúlyozta Izer Norbert.

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

MSZP: Fizessen a kormány plusz egyhavi családi pótlékot az iskolakezdésre

Géza

Havi 40 ezer forint bölcsődei támogatást kaphatnak a munkába álló szülők

Géza

Így néz majd ki a rezsiutalvány

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------