14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőMűvészetÁtadták a Derkovits-ösztöndíjakat

Átadták a Derkovits-ösztöndíjakat

Huszonkét fiatal képzőművész vehette át a Derkovits-ösztöndíjat a Műcsarnokban március 1-jén, ahol kiállítás is nyílt a díjazottak munkáiból.

Az első- és a másodéves ösztöndíjasok alkotásait március 26-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A díjakat Dr. Hóvári János, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) főigazgatója adta át.

Átadták a Derkovits-ösztöndíjakat
A Derkovits Gyula festő és grafikusról elnevezett Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjat először 1955-ben hirdették meg, hogy anyagi forrást teremtsen a munka- és pénzhiányban élő művészeknek. Az ösztöndíjat kezdetektől fogva azok a harmincötödik életévüket még be nem töltött képző- és iparművészek kaphatják meg, akik tanulmányaik befejezése után önálló művészeti tevékenységet folytatnak. Az ösztöndíj azoknak nyújt támogatást, akik a felsőoktatás rendszeréből már kikerültek, de még nem teremthettek maguknak egzisztenciát.

A március 1-jén megrendezett ünnepségen a 2016-os Derkovits-ösztöndíjakat 61. alkalommal adták át, ahol Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója mondott köszöntőbeszédet, melyben kiemelte, hogy a beszámoló tárlat együtt látható a Frissen című kiállítás művészeinek munkáival, amely generációs hidat képez a fiatal és a tapasztaltabb művészek között.

„A Műcsarnoknak 1955 óta többször volt alkalma a Derko-kiállítás megrendezésére. Intézményünk nemcsak presztízsnek tartja ezt, hanem változatlanul úgy szeretné, hogy a képzőművészeti élet kánonjának helyszíne legyen” – nyitotta meg az eseményt Szegő György, majd hozzátette: „Ez nem egyszerű formális tradíció, hanem valami olyasmi, amelynek a fenntartása a magyar képzőművészeti élet számára kulcskérdés.”

Átadták a Derkovits-ösztöndíjakat2
Szurcsik József Munkácsy Mihály-díjas képzőművész hangsúlyozta, hogy kellő figyelemmel méltó teret kaphatnak a fiatal képzőművészek.

„A képzőművészet jelet hagy, teret alkot és csak úgy, nemes egyszerűséggel teremt. A semmiből hoz létre valamit, vagyis varázsol. Segítsük, hogy elterjedjen minden kor művészete” – hívta fel a figyelmet Szurcsik József.

Dr. Hóvári János, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) főigazgatója mielőtt átadta a díjakat, köszöntötte a fiatal díjazottakat és mindazokat, akik hozzájárultak a 2016-os képzőművészeti ösztöndíjhoz.

„Az az értékőrzés, amelyet a Derkovits-ösztöndíj világa jelent, a magyar művészeti életben olyan hagyomány marad, amelyre a 21. század is építeni fog” – mondta Dr. Hóvári János főigazgató.

A pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett, a MANK által működtetett szakértői kuratórium bírálja el.

Derkovits-ösztöndíjban részesült: Békési Ervin, Borsos Lőrinc és Lőrinc Lilla, valamint alkotótársuk Borsos János; Fabricius Anna, Felsmann István, Gallov Péter, Gombos Andrea, Hajas Katinka, Hardi Ágnes, Horváth Csaba Árpád, Izsák Előd, Jakatics-Szabó Veronika, Karsai Dániel, Keller Diána, Kovács Budha Tamás, Kristóf Gábor, Kútvölgyi- Szabó Áron, Martin Henrik, Molnár Zsolt, Szalay Péter, Szécsényi–Nagy Loránd.

Varga Adrienn

Fotó: Csákvári Zsigmond

Forrás: kultura.hu

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem