18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekGazdaságÁt kell alakítani a magyar méhészetet..

Át kell alakítani a magyar méhészetet..

A magyar méhészek tudása, illetve felelőssége, a méhcsaládokkal végzett tevékenység a sikeres mezőgazdaság alapja, kulcsa, és ezért jár nekik a megkülönböztetett figyelem – közölte az agrárminiszter szombaton Jászberényben.

Még több gazdasági hír itt!

Nagy István a 33. Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó megnyitóján azt mondta, köszönet illeti a magyar méhésztársadalmat az elmúlt egy év nehézségei, a koronavírus okozta járvány és az időjárási körülmények ellenére tanúsított helytállásért, hiszen a méhészek a beporzás biztosításával és a méztermeléssel olyan nagy szolgálatot tettek a magyar mezőgazdaságnak, ami pénzben nem kifejezhető. A magyar méhészek megmutatták, mire képesek, ezért mindent el kell követni annak érdekében, hogy folytathassák tevékenységüket – fogalmazott a tárcavezető, jelezve, Magyarországon ennek érdekében a méhésztársadalom kapott először teljeskörű adómentességet.

Nagy István rámutatott, Európa-szerte elöregedőben van a méhésztársadalom, maga a méztermelés mint gazdasági tevékenység pedig önmagában „nehezen áll meg a lábán”. Ezekből pedig az következik, hogy veszélyben van a beporzás – tette hozzá. A statisztikák szerint ugyan nő a méhcsaládok száma, de az agrárminiszter úgy látja, ez vészjelzés, a méhészek ugyanis 20 évvel ezelőtti bevételeik elérése érdekében emelik a méhcsaládok számát.

Még több gazdasági hír itt!

A tárcavezető azt mondta, a magyar mezőgazdaság kulcsa kerül veszélybe, ha már nem nyújt megélhetést a méhészet, éppen ezért át kell strukturálni a méhészek bevételét: a jövőben nem a méztermelést kell figyelembe venni, hanem a beporzásban végzett tevékenységet. A kettő között nagy különbség van, de a biztos és kiszámítható jövő érdekében – illetve, hogy az agrárium egyéb szereplői is megnyugtató módon tudjanak tervezni – biztonságban kell tudni a méhcsaládokat és a méhészeket. Az agrárminiszter kiemelte, hogy a méhészek harmadik éve küszködnek az akác elfagyásával, a repce korai nyílásával, a hideggel és az esővel. A napraforgók esetében pedig az önbeporzók térnyerése miatt egyre kevesebb a nektártermelés, tehát minden olyan klasszikus, nagy méhlegelő, amely biztosította a kellő mézmennyiséget, veszélybe került.

Nagy István hozzátette, most még megnyugtatóak a statisztikák, hiszen azt állítják, hogy a világon Görögország után Magyarországon a legnagyobb a méhsűrűség, de „észre kell venni a vészjelzéseket, és meg kell érteni az előre mutató folyamatokat”, hogy felelősséggel fel lehessen készülni a jövőre. Ez pedig egy teljesen új szemléletet igényel – fogalmazott a miniszter, aki azt is hangsúlyozta, hogy a társadalomnak meg kell értenie, hogy beporzók nélkül nincs élet, az élelmiszerek kétharmada ugyanis a méhek tevékenységétől függ.

A tárcavezető közölte, a világ élelmiszertermelése érdekében biztosítani kell az ökológiai sokszínűség fennmaradását, amelyet a magyar méhek tesznek lehetővé. Óriási felelősség ez, akárcsak úgy végezni a méhészetet, hogy másokkal is megszerettethető legyen ez a szakma. Nagy István rámutatott, az idén 100 millió forintról 110 millió forintra nőtt a méhészeti járművekre igényelhető úgynevezett mezőgazdasági csekély összegű támogatás. A gyors joggyakorlásnak köszönhetően Magyarország ki tudta használni az Európai Bizottság által jóváhagyott pluszforrásokat, így a tagországok közül elsőként a magyar méhészek használhatják ezt a keretet. Idén júliustól pedig ismét beadható a méhészek átmeneti támogatása.

Még több gazdasági hír itt!

Hamarosan, néhány héten belül megjelenik az úgynevezett fipronilrendelet is, amely lehetővé teszi, hogy a szennyezett állatgyógyászati készítmények miatt veszteséget szenvedő méhészeket az állam kártalaníthassa. A kormány az eddigiekhez hasonlóan most sem hagyja magukra a termelőket a bajban

– fogalmazott Nagy István.

Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke arról beszélt: most újra beadhatják támogatási igényüket a méhcsaládonkénti második ezerforintos támogatásra azok a méhészek, akik tavaly igényelték az első ezerforintos támogatást, de a másodikra még nem nyújtottak be kérelmet vagy az elsőből bizonyos okok miatt nem részesültek. Ez mintegy 1400 méhészt érint. Az OMME elnöke rámutatott arra is, a kormány mintegy százmillió forintot különített el annak érdekében, hogy 2025-ben a méhészeti világkiállításnak Magyarország adhasson otthont.
Bross Péter beszélt arról is, hogy az agrárminiszter nemcsak nemzeti, de uniós szinten is mindent elkövet a méhésztársadalom érdekében, hiszen 2023. január 1-jétől a közös agrárpolitika része lesz a méhészeti ágazat, újabb támogatási lehetőségeket megnyitva a méhekkel foglalkozók előtt.

Címlapkép: hellovidek

agrarszektor

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem