18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségÁrván maradt Zoé és Zóra: apjuk után a kézikapus anyjuk is meghalt

Árván maradt Zoé és Zóra: apjuk után a kézikapus anyjuk is meghalt

Az egykori élvonalbeli kézilabdakapus Bödör Szilviát tegnap búcsúztatták.

Tavaly májusban infarktusban elhunyt a családfő, ezután Bödör Szilvia egyedül próbált helytállni gyermekei mellett, sőt még ősszel is rendszeresen szerepelt klubjában, az NB II-es Egerszegi KK-ban.

A szervezetében azonban januárban rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak az orvosok. Kemoterápiás kezelést kapott, minden erejével küzdött a súlyos betegség ellen, de a szervezete feladta a harcot a gyilkos kórral szemben. Gyermekei árván maradtak.

Bödör Szilvia hiába harcolt a betegség ellen

Bödör Szilvia hiába harcolt a betegség ellen (Fotó: zaol.hu)

A gyerekek nem beszélnek róla

„Zoé és Zóra talán még fel sem fogta, hogy mi történt velük, képtelenek mindezt feldolgozni. Nem beszélnek a két tragédiáról, pedig lehet, az lenne a jó, ha kiadnák magukból a mérhetetlen fájdalmat. Zóra az édesapja elvesztése óta pszichológushoz jár, őt és Zoét is nagyon megviselték az elmúlt hónapok„ – mesélte Bödör Gyula, az elhunyt kapus testvére, aki az árván maradt gyermekek gyámja lett. „Másfél hónap van hátra a tanévből, a lányok befejezik az iskolát Zalaegerszegen, azt követően meglátjuk, hogyan tovább. Zoé valószínűleg hozzám költözik Csurgóra. Zóra ősszel kezdi meg a gimnáziumi tanulmányait. Az a terve, hogy Zalaegerszegen marad a kollégiumban.”

Közel álltak egymáshoz

Bödör Gyula számára soha el nem múló fájdalmat jelent csütörtökön eltemetett testvére elvesztése.

„Egészen az utolsó pillanatokig bíztunk benne, hogy felépül. Az első kemoterápiás kezeléseket követően optimisták voltunk. Úgy tűnt, jobban érzi magát. Nem sokkal később azonban rosszul lett, kiderült, hogy sajnos áttétek alakultak ki a szervezetében. Hősiesen viselte a betegségét, sohasem panaszkodott. Nagyon hiányzik mindannyiunknak” – mondta a gyászoló testvér a könnyeivel küszködve a Blikknek.. Mint mondja, a gyerekeknek létrejött egy alapítvány, hogy támogatni lehessen őket, ez ad most neki erőt.

ripost

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner