13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldArrogáns és botrányos: Félrevezeti az utasokat a Ryanair?

Arrogáns és botrányos: Félrevezeti az utasokat a Ryanair?

Az ír légitársaság naponta körülbelül 50 járatát törli hat héten keresztül. A törölt járatokat csak hosszas keresgélés után lehet megtalálni, ráadásul a jogszabály szerinti vételár-visszatérítésre is hosszabb határidőt ad magának a cég az előírthoz képest.

A Ryanair pénteken váratlanul jelentette be a honlapján, hogy napi 40-50 járatát törli október végéig, ami összesen kétezer járat kiesését jelenti. Az első napokban ennél többet, 80 járatot törölt a légitársaság, az utasokat az utolsó pillanatban, e-mailben értesítette. Ilyenkor az utas kérhet ingyenes átfoglalást, vagy visszatérítést.A törlések Budapest-London és Budapest-Brüsszel közötti járatokat is érintenek.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége szerint félrevezeti az utasokat a Ryanair: a vételár-visszatérítésre több napot ad magának a cég, mint a szabály.

A légitársaság honlapján az olvasható, hogy 7 munkanapon belül és nem 7 napon belül fog ez megtörténni. Ez tisztességtelen és jogszabálysértő

– hívta fel a figyelmet a szövetség, majd hangsúlyozták: az utasok mérlegelés nélkül kártalanításra is jogosultak!

Ennek összege attól függ, milyen távolságra utaztak volna. Minden 1500 kilométeres vagy rövidebb repülőútra 250 euró; minden 1500 kilométernél hosszabb EU-n belüli útra és minden egyéb, 1500 és 3500 kilométer közötti útra 400 euró, minden más repülőútra 600 euró jár. A Ryanair azonban nem kötelezhető arra, hogy a következménykárokat (autóbérlés, szállás) megfizesse.

Budapesti járatokat is töröltek

Szerdánként nem fog közlekedni London-Stansted, illetve Budapest között a 3717-es és 3718-as járat, és a héten szombaton sem megy a 8369-es és 8371-es, valamint a 8445-ös és 8446-os járat. Brüsszel-Charleroi és Budapest között nem megy vasárnap a 8415-ös és 8416-os járat.

Mi jár, ha törlik a járatomat? Az utasoknak ingyen a következőket kell felajánlani: a várakozási idővel ésszerű arányban étkezést és frissítőket; szállodai elhelyezést, ha egy vagy több éjszakás ott tartózkodás szükséges, vagy ha az utazónak a szándékaihoz képest tovább kell ott tartózkodnia; szállítást a repülőtér és a szálláshely (hotel vagy egyéb) között. Az utasoknak díjmentesen két telefonhívást, telex vagy faxüzenet, vagy e-mail küldését is fel kell ajánlani. Ha egy várost vagy régiót több repülőtér szolgál ki, és az utasnak a helyfoglaláshoz képest egy alternatív repülőtérre induló légi járatot ajánlanak fel, akkor a Ryanairt terheli az utas átszállításának a költsége az alternatív repülőtérről arra a repülőtérre, amelyre a jegyet váltották.
Forrás: Ripost
Fotó: MTI

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem