Hirmagazin.eu
Főoldal » Árpa komoly fejtörést okoz Fridinek, színésznővel helyettesíthetik
Bulvár

Árpa komoly fejtörést okoz Fridinek, színésznővel helyettesíthetik

Mi lesz a kö­vet­kez­mé­nye a két sztár össze­tű­zé­sé­nek? Adásba ke­rül­het-e egy­ál­ta­lán annak a be­szél­ge­tés­nek egy része, amely miatt Árpa At­tila fa­kép­nél hagyta Fri­de­ri­kuszt? A kulcs­sze­replő maga a mű­sor­ve­zető lehet.

Egy színésznő helyettesítheti az Összezárva Friderikusszal című műsor forgatását elhagyó Árpa Attilát. Ahogy arról a Ripost már beszámolt, egyelőre a TV2 sem tudja, hogy vasárnap látható lesz-e a csonka, 24 helyett 10 órás anyag egy része. A műsor producere, Hajdú Péter a Ripost-nak azt mondta, nincs sértődés, ha össze tudnak hozni egy fogyasztható műsort a tízórás felvételből, akkor adásba kerül.

Árpa ko­moly fej­tö­rést okoz Fri­di­nek, szí­nész­nő­vel he­lyet­te­sít­he­tik

Még többen kíváncsiak az Árpa és Fridi közti verbális csörtére

Hajdú kérdésünkre azt is hozzátette, bár megtehetné, nem akar pert indítani Árpa Attila ellen. A Borsnak a produkcióhoz közel álló stábtag úgy nyilatkozott, hogy egy negyedórás részt már megvágtak a műsorból, mégis kétséges az interjú sorsa. Az illetékeseknek szerdáig kell dönteniük, ha mégsem vetítik le, akkor a legutóbb felvett, Gregor Bernadettel készült részt kell gyorsan megvágni.

Árpa komoly fejtörést okoz Fridinek, színésznővel helyettesíthetik 1

Gregor Bernadett lehet a “beugró”

A történet kulcsszereplője a műsorvezető, Friderikusz Sándor lehet. A Bors szerint ugyanis az ilyen esetekben komoly beleszólása van a végső döntésbe, és őt ismerve, valószínűleg foggal-körömmel harcol majd, hogy egy ilyen fiaskó ne kerülhessen képernyőre.

Azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Árpa távozását komoly sajtóvisszhang kísérte, így most már sokan szeretnék megnézni a két sztár afférját. A TV2 sajtóosztálya nem kívánta kommentálni a Bors értesüléseit, de megerősítette, hogy a produkció stábja a felvételek adásba kerülésén dolgozik.

Forrás: Ripost

 

Hasonló hírek

Mennyit keresnek az X-Faktor sztárjai?

Edit

Még nincs minden veszve, bár már nem szingli a sármos színész

info

Apa szeretne lenni a rákkal küzdő magyar sportoló

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------