7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódDivat, szépségápolásArcplasztikai műtét előkészületei

Arcplasztikai műtét előkészületei

hirmagazin_2015-07-15_072724

Az orvos már az első megbeszélés során részletesen fog érdeklődni a korábbi megbetegedésekről, arról, hogy nincs-e szívbaja, magas vérnyomása, cukorbetegsége a műtétre gondoló betegnek, hogy nem dohányzik-e, és hogy milyen gyógyszereket kellett szednie a megbeszélés előtti időben. Sok egyéb kérdés is szóba kerülhet, és a megbeszélés után részletes orvosi vizsgálatra is szükség van.
Alapjában véve nincsen olyan korhatár, amelyen túl már nem lenne lehetőség az arcbőr felvarrására. Inkább az a szempont, hogy túlságosan fiatal korban nem lehet a műtétet elvégezni. Negyven év alatt csak egészen kivételes esetekben indokolt a beavatkozás. Eddig az életkorig ugyanis még olyan csekély az öregedés, hogy a műtét elvégzése után alig lennének észrevehetők a kedvező változások. A felső határral kapcsolatban azt mondhatjuk, hogy körülbelül a hatvanas évek közepéig van értelme a beavatkozásnak, hiszen nagyon sok, ilyen korcsoportba tartozó beteggel lehet bizonyítani a műtét indokoltságát.
Általánosságban azt kell mondani: az arcbőr felvarrásának lehetőségei és eredményei kevésbé az életkortól, inkább az arc állapotától függnek. Az eredmény szempontjából szerepet játszik a ráncok és barázdák száma és mélysége, a bőr vastagsága és annak is jelentősége van, hogy milyen vastag a bár alatti zsírpárnázat, milyen a csontstruktúra és hogy mennyire rugalmas még a bőr. Így azok számíthatnak a legjobb eredményekre, akik negyvenes éveikben vagy ötvenes éveik elején vannak. Az elmondottak csupán tájékoztató adatok, végső soron minden az adott beteg bőrének állapotától függ.

Forrás: lifepress; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem