13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóÁramütés ért több villamosvezetőt, mert a 4-6-os pihenőhelyet nem szigetelték le rendesen

Áramütés ért több villamosvezetőt, mert a 4-6-os pihenőhelyet nem szigetelték le rendesen

A szakszervezet szerint a fémlépcsőn ütötte meg az áram a kollégáikat, miközben megpróbálták a fém konténer ajtaját kinyitni a Baross utcai megállónál.

Több villamosvezetőt is áramütés ért a közelmúltban az Egységes Közlekedési Szakszervezet szerint – az egyik olyan súlyosan megsérült a múlt szombaton, hogy kórházba kellett vinni.

A szakszervezet szerint az ügyek a 4-6-os felújításához köthetők, azt mondják, hogy „nem földelték le azt az árammal ellátott fém konténert, amelyet a 4-6-os villamospálya felújítása miatt ideiglenes pihenőnek, végállomási munkahelynek alakítottak ki a járművezetők számára, a Baross utcai megállónál”

A villamosvezetőket a fémlépcsőn ütötte meg az áram, miközben megpróbálták a fém konténer ajtaját kinyitni – írja az Index.

Az EKSZ elnöke, Naszályi Gábor azt mondta, azért lehetett csak ekkora a kollégája testén átfutott áram, mert még a fémlépcsőn állt, amikor megfogta a talajjal érintkező korlátot, és amikor már kinyitotta az ugyancsak fém ajtót. Így leföldelte a 220 voltot, amelyet a végállomás üzemeltetéséhez egy lengő hosszabbítóval vezettek be, és amely az oldallemezeken is áthúzott.

Súlyosbítja az esetet, hogy a közeli fagyizóban lévő szemtanúk felidézték: a lépcsőn többször láttak gyerekeket játszani az elmúlt napokban.

A BKV kikötötte az áramot az eset után, és felállított egy zár nélküli mobil illemhelyet. Mivel a hűtő sem működött, ezért a rekkenő hőségre való tekintettel két (2) üveg vizet küldtek az ott dolgozó hat embernek – írja a lap. A szakszervezet kezdeményezte az eset kivizsgálását.

nyitókép: Hirmagazin.eu

szmo

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner