Image default
Természetvédelem, élőlények védelme

Apokalipszis – borzalom Hollandia partjainál – tízezrével hullottak a halott madarak a tengerbe

Becslések szerint mintegy húszezer lumma pusztult el Hollandia partjainál, több száz madártetemet a tengerpartra sodort a víz, a szakemberek értetlenül állnak a vadmadarak tömeges pusztulása előtt.

Az életük legnagyobb részét a tengereken töltő madarak tetemei a múlt hónapban kezdtek megjelenni az északi Wadden-szigetektől a déli Zeelandig. Több száz beteg madarat madárkórházakban kezelnek. 

Mardik Leopold, a Wageningeni Egyetem biológusa elmondta, hogy Hollandiában a nyolcvanas-kilencvenes évek óta nem láttak ekkora mértékű pusztulást.

“Feltételezésünk szerint rossz idő és valami váratlan esemény együttese okozta a vadmadarak elhullását, és próbáljuk keresni, mi lehetett az utóbbi” – idézte Leopoldot a The Guardian című brit napilap honlapja.

Néhány madarat felboncoltunk, ők egészségesnek tűntek, de nagyon lefogytak és valami gyomorproblémájuk lehetett, ami éhezést eredményezett. Nagyobb mintát kell vizsgálnunk, ezért kérjük az embereket, hogy gyűjtsenek madártetemeket számunkra” – mondta.

A szakemberek az egyik lehetséges oknak tartják annak a 291 konténernek a tartalmát, amelyek január másodikán egy nagy viharban kiszabadultak egy teherszállítóból az Amszterdamtól északra elterülő Ameland szigettől északra.

Apokalipszis - borzalom Hollandia partjainál - tízezrével hullottak a halott madarak a tengerbe 1
Lumma / Fotó: Northfoto

Eddig 16 hajó vett részt a Mediterranean Shipping cég konténereinek kimentésében az Északi-tenger vízéből, de a nagyszabású munka legalább hat hónapig elhúzódik. 50 konténert egyáltalán nem találtak meg, de gyorsan kell cselekedni, mert a nehéz konténerek belefúródnak a homokos tengerfenékbe.

“Nem tudjuk pontosan, mi volt a konténerekben, de minden bizonnyal műanyagok és vegyi anyagok” – tette hozzá Leopold.

Állatorvosok a következő napokban újabb száz lummát boncolnak fel, hogy a probléma okára bukkanjanak.

A lummapopuláció mintegy két százaléka – több mint 130 ezer egyed – él az Északi-tengeren, a holland partok térségében. A mostoha időjárásban a gyengébb madarak rendszeresen elpusztulnak és tetemüket partra mossa a víz, de nem ilyen nagy számban. A tengeri sziklákon költő lummák az ember okozta környezetszennyezésre nagyon érzékenyek.

(MTI)

 

Hasonló hírek

Még mindig tartogat meglepetéseket Grönland a NASA kutatóinak

Géza

Meggyilkoltak egy környezetvédő aktivistát

info

Egy rossz döntés! Kína 25 év után ismét engedélyezi a tigris- és orrszarvúcsontok kereskedelmét! Oszd meg!

Géza