1750-ben vette kezdetét a falu újratelepítése, templomát 1754-ben kezdték el építeni. Az 1831. évi kolerajárvány – amely 137 áldozatot követelt – idején a helytartótanács utasítására Csanád megye határait le kellett zárni. A kolera megszűnésekor Szent Anna tiszteletére örök ünnepet fogadtak, melyet minden évben megtartanak.
A z 1848-1849-es forradalmat és szabadságharcot baj nélkül vészelte át a település.
A millennium évében Csanád vármegye méltóan készült az ünnepre, hiszen ekkor adták át a falu határában a Maroson átívelő közúti hidat, amelyet már 1895-ben felavattak.
Apátfalva újkori története két és fél évszázadot ölel fel. Népessége gyorsan fejődött, a korai időszakban fontos volt az állattartás, az évek alatt egyre több legelőt törtek föl, a megélhetést a földművelés jelentette az emberek számára.
Az első világháború alatt a község fejlődése lelassult, 1400-an vonultak be, közülük 173-an haltak hősi halált a frontokon. Emlékükre 1925-ben állítottak fel a Koszorúzó honvéd szobrát. A második világháború alatt 1944. szeptember 25-én vonultak be a szovjet katonák Apátfalvára. A harcok elmúltával megkezdődött a falu újjáépítése, a régi vezetőknek távozniuk kellett, helyükre új vezetők álltak. A rend fenntartására önkéntes rendőrség kezdte meg működését.
Az 1950-es években megtörtént Apátfalva és Magyarcsanád egységesítése Csanád néven, ám rövid időn belül kiderült, hogy elhibázott döntés volt, ezért 1954-ben a két települést újra szétválasztották.
Az 1956-os események meghatározó alakja Keresztúri András tanító volt.
Társaival bizottságot hoztak létre, kérték a parasztokat a vetés és egyéb munkák folytatására, eltávolították a vörös csillagot a közintézményekről, a lakosság nyugalmát nemzetőrséggel biztosították. A forradalom ideje alatt a községben erőszakos cselekmény, tüntetés nem történt.
A település népessége gyorsan fejlődőtt. A kapitalizmus azonban alapjaiban támadta meg a paraszti kultúrát. A kapitalizmus leegyszerűsítette a z élete, és mindenkit belekényszerített a legélesebb társadalmi harcba.
Apátfalva sajátos néprajzi szigetet alkot, lakói mai napig tájszólással beszélnek. Hagyomány és a szokáskincsük lényegesen különbözik az alföldi emberétől, etnikailag meghatározott eleme a palócság, de keveredtek közéjük jászok is. Népi kultúrája nem rekedt meg a betelepülés szintjén, bár a technika és a civilizáció változása jelentősen rányomta bélyegét.
Építészetében, bútorművességén, népi kerámiáiban a makói és a hódmezővásárhelyi mesterek hatása mutatható ki. A néphagyomány őrzése mellett a falu népét a mélységes vallásosság jellemezte. Katolikus hitük nem formalitásokban, hanem zsigereken átható, mindennapi életükön átsugárzó hitben mutatható ki.
Az apátfalviak öntudatosak, virtuskodásra hajlamosak és szalmalángszerűen lobbanékonyak. Régen a nagy falusi rendezvények ritkán múltak el bicskázás nélkül. Igaz történet, hogy a 1920-ban a rekviráló román katonákat vasvillával verték ki a községből, ezért kapta a falu a „vitéz Apátfalva” elnevezést.
A pátfalvi nők híresek voltak szépségükről, azt tartották róluk, hogy beszédesek, táncot-mulatozást kedvelők és cifrálkodóak.
Féja Géza, a híres falukutató találóan írt a pátfalvi népről:” Az új országhatár szélén déli Csanádban, Makó közvetlen közelében egészen különös sziget Apátfalva….Főleg palóc telepesek szivárogtak ide, s utódaik ma is élesen különböznek a déli Tisza-vidék népétől. Kedélyük sokkal lágyabb, beszédük kedves, szikrázó, humoros. Nagyon vallásos katolikusok, de ugyanakkor rátartiak, gőgösek és harciasok is. A verekedés és a bicskázás kiirthatatlan „népszokás” Apátfalván.
A székelyekre emlékeztetnek, van bennük valami egészséges törzsi vadság, fejlett esztétikai hajlandóság, bévülről folyton mosolyra csiklandozó életkedv s misztikus hajlam is”.
Cím: Apátfalva Templom u. 69.
Tel: +36 (62) 520-040
E-mail: [email protected]
Web: www.apatfalva.hu
