7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek

Apácatorna bemutatása

Fekvése

A 8-as főút mentén Ajkától 23 kilométerre nyugatra található.
Szomszédos települések: Karakószörcsök, Kisberzseny, Somlójenő, Szentimrefalva, Tüskevár, Veszprémgalsa

Településünk rövid története

A település a királyi várbirtokrendszerhez tartozott, nevezetesen a somlói vártartományhoz, annak kialakulása után. 1596-ban a török és tatár hadak Tornát teljesen lerombolták. 1660-ban puszta, később hosszú ideig lakatlan, majd 1753-ban benépesült. Nemesi falu lett. A régi Torna agrárfaluként szerepelt.
A község neve 1908-tól Apácatorna.
Vonattal /Karakószörcsök legközelebbi állomásról/ vagy autóbusszal könnyen megközelíthető község.
A község mentén húzódik a 8-as számú főútvonal. Villanya már 1945 előtt is volt.
1959-ben művelődési házat építettek. Ezt követően tanácsi szolgálati lakással gyarapodtak. Tanácsházát 1963-ban alakították át. Orvosi rendelőt, tűzoltószertárt, autóbuszvárót létesítettek. Új ravatalozó épült 1985-86-ban.
A helyi tanács 1969. január 1-én szűnt meg. Ekkor került a tüskevári tanács kebelébe. Az iskolások és óvodások is Tüskevárra járnak.
1990. november 1-től körjegyzőséget alakított Kisberzseny és Tüskevár községekkel.
1991. január 1 óta a község önállóan gazdálkodik pénzeszközével.
Első és fontos feladata lett a testületnek a község egészséges ivóvízzel történő ellátása. Felújították a művelődési házat, a tűzoltószertárt, a buszváró épületét és a járdákat. Hősi emlékmű készült 1992 évben. 1993-ban készült el a mini gázcseretelep. Új orvosi rendelőt alakítottak ki. Befejeződött a könyvtár felújítása. 1997-ben megvalósult a telefonprogram. A gázhálózat kiépítése befejeződött. A szennyvízhálózat építési tervei elkészültek. Az építés pályázati pénzeszköz függvénye.
A Torna-patak magas partján álló templomhoz mellékkápolnaként csatlakozik az Árpád-kori templom egykori szentélye, amely a XIII. század második felében épült. A templom átvészelte a török időket. Többszöri átépítés után 1940-ben bontották le, majd újraépítették.
A község kiemelkedő szülötte dr. Karácson Imre történetíró, aki 1863. február 12-én született. Megtanult törökül és feldolgozta a török történetírás magyar vonatkozású anyagát. A Magyar Történelmi Társulat tagja, a magyar történetírás kitűnősége 1911. május 2-án halt meg Konstantinápolyban. Győrött temették el 1911. május 14-én. Gazdag munkássága során 10 könyve és 63 jelentősebb tanulmánya jelent meg. Az első olyan európai tudós, aki bejutott a szultán levéltárába.
Apácatorna történetét először Molnár István dolgozta fel. A könyv 1942-ben készült el a veszprémi egyházmegyei könyvnyomdában.
A község hagyományos ünnepe: az áldozócsütörtöki búcsú.
A község nemzetközi kapcsolattal nem rendelkezik.

Nevezetességei

* Árpád-kori templom szentélye

Cím: Kossuth u. 20.
Tel: +36 (88) 239 086
E-mail: [email protected]
Web: http://www.apacatorna.hu/

Previous article
Next article

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work