6 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóApa-fia páros fosztogatta az időseket a fővárosban: így jutottak be a gyanútlan...

Apa-fia páros fosztogatta az időseket a fővárosban: így jutottak be a gyanútlan áldozatokhoz

A terézvárosi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik csőtörésre hivatkozva jutottak be két idős nőhöz, majd otthonaikból ékszereket és pénzt loptak; társaikat keresik.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányságán egy idős nő tett feljelentést, mert 2020. január 22-én reggel 9 óra körül két férfi csengetett be a Paulay Ede utcai lakásukba azzal az indokkal, hogy ők vízvezetékszerelők, és az épületben történt csőtörést jöttek megjavítani. Miután beengedte őket, a két férfi a konyhában szóval tartotta a nőt, és úgy csináltak, mint akik a vizesblokkot szerelik. Ezalatt harmadik társuk besurrant utánuk a lakásba, és a hálószobában a szekrényeket felfeszítve több, mint hét és fél millió forint értékben lopott el ékszereket és pénzt.

A nyomozás során a nyomozók megállapították, hogy a feltételezett elkövetők korábban, január 6-án egy Andrássy úti lakásból is hasonló módszerrel loptak pénzt; ott egy negyedik férfit is összefüggésbe hoztak a bűncselekmény elkövetésével. A 45 éves G. Csaba a gyanú szerint egy autóval fuvarozta fiát és két társát az Andrássy úti lakáshoz, majd figyeléssel biztosította őket, amíg a bűncselekményt elkövették.

A nyomozók G. Csabát és fiát, a 25 éves G. Krisztiánt január 28-án érdi lakásukban fogták el. A két férfit előállították a VI. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol – őrizetbe vételük mellett – lopás bűntett miatt előterjesztést tettel letartóztatásuk indítványozására. Társaikat, a 42 éves Góman Istvánt​ és a 39 éves Jakab Istvánt a rendőrök elfogatóparancs alapján keresik.

Police

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem