17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldAnkara számít a kurdok ellen Moszkvára

Ankara számít a kurdok ellen Moszkvára

Törökország számít az orosz támogatására mind az Ankara által terroristának minősített Demokratikus Egység Pártja (PYD-YPG) észak-szíriai kurd politikai-katonai tömörülés, valamint az amerikai által támogatott Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű, kurd dominanciájú ernyőszervezet elleni harcában egy vasárnap megjelent cikk szerint.

24.hu

Az Erdogan török elnök által írt cikkben az államfő kifejtette, hogy országa biztonsága érdekében fontos a harc az észak-szíriai kurd szervezetek ellen, amelyeket a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) kurd szakadár szervezet szíriai ágának tekint Ankara. A PKK-t, amelynek az észak-iraki Kandil-hegységben van a főhadiszállása, Törökország mellett az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetnek minősítette.

Erdogan leszögezte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott múlt heti szocsi megbeszélésén is nyíltan hangsúlyozta: Törökország nagy jelentőséget tulajdonít a PYD és annak fegyveres szárnya, a Népvédelmi Erők (YPG) vezette SDF ellenőrzése alatt lévő területek felszabadításának. A török államfő nehezményezte, hogy folytatódik a kurd szervezetek „rendkívüli” támogatása, kifejezetten az Egyesült Államok részéről. Úgy fogalmazott: ez pedig veszélyezteti a térségben uralkodó erőegyensúlyt és a népcsoportok közti békét, ezért véget kell neki vetni.

Az ország déli részein jelentős kurd kisebbséggel bíró Törökország biztonsági fenyegetésként tekint az Észak- és Kelet-Szíriában kiterjedt területeket ellenőrzése alá vonó kurdokra, korábban két hadművelet is indított jelenlétük visszaszorítása érdekében: 2016-ban az Eufráteszi Pajzs nevű művelet keretében megtisztította déli határvidékét az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől és az YPG-től Észak-Szíriában az Eufrátesz folyó bal partjáig, majd az idén az Olajág nevű offenzívában szíriai felkelő szervezetek segítségével irányítása alá vonta a korábban kurdok ellenőrizte Afrín várost és környékét.

Erdogan augusztus közepén jelentette be, hogy újabb hadműveleteket indíthatnak a kurdok lakta Észak-Irakban és Észak-Szíriában, ugyanakkor nem szolgált részletekkel a lehetséges offenzívákról.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek