Főoldal » Angela Merkelt az európai nacionalizmusok térnyerése aggasztja
Külföld

Angela Merkelt az európai nacionalizmusok térnyerése aggasztja

Angela Merkel német kancellár hétfőn egy Európa jövőjéről tartott civil fórumon Trierben fejtette ki gondolatait.

Merkel arra figyelmeztetett, hogy az Európai Unió – mint fogalmazott – időközben „kissé mindennapossá vált”. Az EU nem magától értetődő, különösen a nacionalizmus térnyerésének tükrében – tette hozzá.

Az illegális bevándorlásról szólva a kancellár kiemelte, hogy ez egy olyan jelenség, amit érdekeinknek megfelelően kell irányítani. „Arról van szó, hogy továbbra is nyíltan mutassuk humanitárius arcunkat” – szögezte  le.

Merkel ugyanakkor igyekezett eloszlatni a szerinte alaptalan félelmeket, hogy menedékkérők jobb ellátásban részesülnének a németeknél. „A hozzánk érkező emberek nem kerülnek jobb helyzetbe az itt élőknél. És nem is kurtítottunk meg senkit” – emelte ki. Szerinte ennek épp az ellenkezője igaz, és a nyugdíjemeléseket említette példaként. „Akkor sincs indoka a gyűlöletnek, ha valakinek ilyen aggodalmai lennének” – húzta alá.

Európának gyorsabb és együttes cselekvésre van szüksége a gazdaságban és a kutatás-fejlesztésben, hogy behozhassa lemaradását.

„Úgy vélem, iparkodnunk kell” – mondta. „Nagy fejlesztéseket nem fogunk tudni megvalósítani, ha nem fogunk össze más európai országokkal, erőinket egyesítve”  – hangsúlyozta Merkel a mintegy 70 állampolgárral tartott beszélgetésen.

Az ilyen formátumban megrendezett fórumok sorozata májusban indult. A beszélgetések során beérkezett felvetéseket a német kormány szerint hasznosítani kívánják a berlini vezetés Európa-politikájában, illetve uniós szinten is.

Forrás: MTI

Hasonló hírek

A szaudi kivégzések miatt tüntettek a muszlimok

info

Holtan találták meg az amerikai haditengerészeket

Edit

Hatvan ember halt meg a dzsihadisták legújabb piszkos húzásától

Mazsi