11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSportSporthirekAnderson Silva rendesen elintézte Tito Ortizt - videó

Anderson Silva rendesen elintézte Tito Ortizt – videó

Szombat éjjel a floridai Hollywoodban megrendezésre került az az ökölvívó esemény, melynek programjában a Holyfield-Belfort, és a Haye-Fournier mérkőzések mellett két MMA legenda, Anderson Silva és Tito Ortiz is összecsapott..

A két 46 éves sportoló közül Silva lépett ringbe úgy, hogy volt ökölvívó múltja. Sőt, kifejezetten jó bunyós! Első bokszmeccsét még 1998-ban vívta, és idén nyáron egyértelműen bizonyította, hogy nem tehetségtelen ebben a szabályrendszerben – a korábbi WBC középsúlyú világbajnok Julio Cesar Chavez Jr-t nyolc menetben, pontozással győzte le.

A hollywoodi mérkőzésen Ortiz igyekezett nyomást gyakorolni ellenfelére, de az jól védekezett a köteleknél, majd a sarokban, s amikor ellentámadásba lendült, azonnal befejeződött a mérkőzés. Silva egy jobbhoroggal megrendítette Ortizt, aki szinte megmerevedett, s utána kapott még egyet ballal is – ezt követően Tito Ortiz eszméletlenül terült el. Számolni nem is kellett volna, annyira egyértelmű volt a KO!

monokli

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem